„Az ukrán műtrágya ipari hulladék”

„Az ukrán műtrágya ipari hulladék”

A régióban a magyar piacon csökkent leginkább a műtrágyafelhasználás – mondta el az Economxnak a Nitrogénművek kereskedelmi igazgatója, aki többek közt arról is beszélt, hogy miért kényszerülhetnek termelők a földjeik eladására, és miért tartja ipari hulladéknak az Ukrajnából érkező műtrágyát.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalója szerint több mint harmadával csökkent a műtrágyák átlagos ára 2023-ban. Ennek ellenére a gazdálkodók közel húsz százalékkal kevesebbet vásároltak a tavalyi évben, mint 2022-ben.

A KSH számításai szerint tavaly átlagosan 36,5 százalékkal voltak alacsonyabbak műtrágyaárak, mint 2022-ben. A műtrágya-értékesítés nettó árbevétele pedig 40,6 százalékkal, 226,7 milliárd forintra esett.

Sokan kénytelenek lesznek eladni a földjüket?

A Nitrogénművek kereskedelmi igazgatója az Economxnak elmondta: valóban elmondható, hogy jelentősen csökkent a hazai műtrágya-felhasználás, a régiónkban kifejezetten a magyar piacon történt a legnagyobb csökkenés. Bige Dávid szerint viszont a számok azért árnyaltabbak.

A nagy gazdaságokban a felhasználás szintje ugyan csökkent, ám nem jelentősen. Viszont a kisebb és közepes, családi gazdaságokban jelentős a csökkenés, amivel egy olyan negatív spirálba kerülnek a termelők, amiből nem fognak kilábalni. Így belekényszerülnek a területeik értékesítésébe.

Kevesebb műtrágya-használattal kevesebb learatnivaló termény terem, így alacsonyabb árbevételt tudnak elérni a gazdaságok, holott minden egyéb költségtétel folyamatosan emelkedik.

Ezzel szemben Németországban a hektáronkénti műtrágya-felhasználás növekszik, mivel tudják, a termények árai nem fognak emelkedni a következő időszakban, ezért magasabb árbevételt csakis a több termény termelésével tudnak elérni.

Átalakult a műtrágya iránti kereslet

Hírdetés

Az Agrárközgazdasági Intézet szakértői szerint a 2013–2022-es évek átlaghoz képest 2023-ban 36 százalékkal kevesebb műtrágyát adtak el a végfelhasználóknak, elsősorban a kálium- és az összetett műtrágyák forgalma csökkent, egyaránt 45 százalékkal.

A megelőző két évhez képest átalakult a műtrágya iránti kereslet negyedévek közötti megoszlása: negyedik negyedévi mennyiség 2 százalékponttal alacsonyabb volt, mint a harmadik, míg a korábbi két évben forgalom szempontjából viszont az utolsó negyedév volt az erősebb.

2023-ban a termelők a teljes műtrágyamennyiség 33 százalékát továbbra is az első negyedévben szerezték be, míg a nitrogénműtrágyák 63 százalékát az év első részében értékesítették. Viszont az egyszerű kálium- és az összetett műtrágyák iránti kereslet a harmadik negyedévben volt a legerősebb.

Piaci szakértők szerint pedig érezhető hatása lehet a hazai műtrágya-kereskedők ajánlataiban annak, hogy az összes jelentős piacon nagyot csökkent a granulált karbamid és a foszfor ára.

Számolni kell a jelentős szállítási költségekkel

Bige Dávid az Economxnak rámutatott: a 2024. április-májusi időszakban véget ér a műtrágya-felhasználási időszak. Ilyenkor minden évben csökkennek a műtrágyák értékesítési árai. Az európai műtrágya árát jelentős mértékben befolyásolja az európai földgáz ára, ami szintén csökkenő tendenciát mutat az idei évben, de ennek is vannak korlátai.

A karbamid világpiaci ára több összetevős. Amerikában, Kínában vagy Afrikában levő piaci ár nem érvényesül Közép-Európában, mivel a szállítási költség nagyon jelentős. A napokban az egyiptomi karbamid ömlesztett kikötői ára 300 dollár körül mozog.

Ezt el kell szállítani egy európai kikötőbe. Magyarország szempontjából Koper, Konstanca vagy Ravenna a mérvadó kikötő. Ott a terméket csomagolni kell, majd kamionon vagy hajón a Dunán elszállítani Magyarországra. Ez mind olyan költségessé teszi a terméket, hogy jobban járnak a magyar vásárlók, ha egy közép-európai gyártól vásárolnak.

Az ukrán műtrágya minősége: ipari hulladék

A szakember az Economx kérdésére hangsúlyozta: Ukrajnából származó mezőgazdasági termékekre jelenleg nem vonatkozik semmilyen olyan élettani vagy környezet védelmi előírás, amelyeket az európai uniós tagországoknak be kell tartaniuk.

Ezáltal lényegesen alacsonyabb költségszinttel tudnak termelni minden mezőgazdasági és vegyi terméket. Műtrágya-szempontból is olcsóbban tudnak termelni, hiszen nincsen széndioxidvám a gyártáson. Ám ennek a terméknek a minősége ipari hulladéknak nevezhető.

Semmilyen módon nem felel meg az EK-műtrágya rendeletnek, amivel Európában forgalmazni se lehetne. A Nitrogénművek műtrágyagyárai világviszonylatban is a leghatékonyabb és legújabb technológia szerint üzemelnek, így az Ukrajnából importált műtrágyát össze sem lehet hasonlítani ezekkel a termékekkel – húzta alá végezetül Bige Dávid.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »