Az ukrán menekültek gyermekeinek táboroztatásában is segít a Katolikus Karitász integrációs központja

Az ukrán menekültek gyermekeinek táboroztatásában is segít a Katolikus Karitász integrációs központja

A lakhatásban, a munkahelykeresésben, az ügyintézésben és a gyerekek oktatásában, illetve nyári táboroztatásában segít a hazánkban letelepedő ukrán menekülteknek a Katolikus Karitász budapesti integrációs központja.

Budapest mellett a közeljövőben vidéken is nyílnak hasonló irodák, mondta el az InfoRádióban Écsi Gábor, a Katolikus Karitász magyarországi igazgatója.

„A program fő célja az volt, hogy azokat a menekülteket segítsük, akik hosszú távon itt kívánnak maradni Magyarországon. A Karitász segítséget ad a lakhatásban, a munkahelykeresésben, valamint az általános ügyintézésben és a gyermekek beiskoláztatásában is igyekszünk segíteni. Most, hogy a nyár beköszöntött, ajánlunk lehetőséget a gyermekek táboroztatásra is: a Karitász szervez tábort menekült gyermekeknek. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektettünk a pszichoszociális segítségnyújtása: nyitottunk egy ingyenesen hívható zöld számot, ez a 06 80 630 179. Ukránul beszélő kollégáink is vannak, így szót tudnak érteni mindenkivel” – mondta el.

Hírdetés

Jelenleg 65 családdal foglalkozik a központ:

ők tartják a kapcsolatot a központtal, a továbblépésben is segítséget kérnek tőlük – ezért is gondolta úgy a Katolikus Karitász, hogy több vidéki irodát is nyitnak majd, főként az ország olyan területein, ahol nagy számban vannak jelen menekültek.

„Ezzel is segíteni szeretnénk a letelepedésüket, beilleszkedésüket, vagy éppen problémáik megoldását. Ők nem hogy hosszabb távra, hanem akár örökre is Magyarországon akarnak letelepedni, nem kívánnak visszamenni már Ukrajnába.

– sajnos erre még kevés reményt látnak” – mondta Écsi Gábor. Számukra azt az időszakot szeretnék hasznosabbá tenni, míg nem mehetnek haza, miközben gyermekeik iskoláztatását is megoldják.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »