Az ukrán lap szerint súlyos hatása lenne a morálra Zaluzsnij leváltása

Az ukrán lap szerint súlyos hatása lenne a morálra Zaluzsnij leváltása

Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök leváltásának veszélyeiről közölt elemzést az Ukrajinszka Pravda, amely a sorok között egy ilyen lépés súlyos következményeire hívta fel a figyelmet. Volodimir Zelenszkij ukrán és elnök és Zaluzsnij között hetek óta éleződik a konfliktus, ami mind az ukrán belpolitikát, mind a nyugati országokat feszültséggel tölti el. Nemrég már belengették Zaluzsnij leváltásának lehetőségét is. Most ennek árnyoldalaira mutattak rá.

Az ukrán politikai és katonai vezetés közti súrlódások másfél hónapja változtak nyílt politikai konfliktussá. Zaluzsnij patthelyzetnek nevezte a harctéri helyzetet, a politikai vezetés közben győzelmi retorikát folytatott a sikertelen ellentámadás után is. A vita mélyebben gyökeredzik: a politikai vezetés – élén Zelenszkijjel – elkötelezett a nyugati támogatók felé, akik az oroszok Fekete-tengerről való kiszorításában érdekeltek, ezért a déli fronton való támadást követelték. Zaluzsnij viszont a katonák felé elkötelezett, akiket nem akart vágóhídra küldeni egy olyan területért, amely nagy valószínűséggel csak eszkalálná a háborút, és amely messze nem olyan fontos az ukrán nemzettudat számára, mint Kelet-Ukrajna szakadár területei.

Az Ukrajinszka Pravda mostani cikkében arra figyelmeztet, hogy Zaluzsnij esetleges elmozdítása megrendítené a katonák bizalmát a vezetésben.

fogalmaz a cikk.

Hírdetés

Azt is leszögezi, hogy a politikai probléma lényege abban áll, hogy bárki lenne is Zaluzsnij utódja, annak tapasztalatát, tehetségét, előéletét, eredményeit az emberek figyelmen kívül hagynák. Csak azt látnák, hogy Zaluzsnijt a véleményéért eltávolították, utódjhát pedig azért tették a helyére, hogy kritikátlanul elfogadja az államfő utasításait. Ennek pedig katasztrofális hatásai lehetnek a morálra.

A harmadik probléma sokkal prózaibb. Ha Zaluzsnij eltávolítják, minden további lépés és kudarc a politikai vezetést, elsősorban Zelenszkij elnököt fog terhelni. Tekintettel arra, hogy Ukrajna helyzete a harctéren rendkívül kedvezőtlen és egyre rosszabb, az Ukrajinszka Pravda nyilván inkább a kudarcokra, mint sikerekre gondol.

Vagyis eltávolítása után Zaluzsnij lenne az, aki sikeresen feltartóztatta az oroszokat, és távozását követő minden további kudarcért a politikai vezetésnek kellene viselnie a felelősséget.

Érdemes kiegészíteni néhány dologgal az UP cikkért. Már most sem egyedül vezeti Zaluzsnij a hadsereget. Volodimir Zelenszkij már egy éve külön kommunikációs csatornákat hozott létre az által pozícióba emelt parancsnokokkal (a szárazföldi erők és a légierő főparancsnokai ilyenek), és közvetlenül oszt nekik parancsoka, megkerülve Zaluzsnijt. A másik dolog, hogy Zelenszkijt az is aggasztja, hogy Zaluzsnij leváltása esetén rögtön kapna a nyakába egy nagyon komoly, nagy általános támogatottsággal és népszerűséggel rendelkező politikai versenytársat.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »