Az ukrán lakosság 85 százaléka hisz a győzelemben – de legalább öt különböző győzelemelmélet létezik

Az ukrán lakosság 85 százaléka hisz a győzelemben – de legalább öt különböző győzelemelmélet létezik

Egy friss felmérés szerint az otthonmaradt ukrán lakosság 85 százaléka hisz Ukrajna győzelmében. Ilyen és ehhez hasonló adatokat korábban is hallhattunk. Most azonban az is kiderült, hogy az emberek mást és mást érthetnek győzelem alatt. Az Ukrajinszka Pravda által közölt felmérésben például öt különböző „győzelemelmélet” közül választhattak a válaszadók. Az ötből három pedig, ha komolyan vesszük Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentéseit, a háború elvesztésének minősülnek. Szintén érdekes adat, hogy drámaian csökkent azok aránya, akik szerint a háború gyorsan véget érhet, ami a lakosság elfáradását jelzi.

A január 19. és 25. között készült felmérés szerint a megkérdezettek

Ebből is jól látszik, hogy a szalagcímekben olvasható 85 vagy 90 százalékos győzelmi hangulat valójában erősen manipulált kijelentés. Valójában a felmérés csak azt mutatta ki, hogy 85 százaléka az ukránoknak nem hisz vagy nem akar hinni abban, hogy rosszabbra fordul az ország helyzete a harctéren – de ugyan ki akarnak ilyen hinni egy ilyen háború idején?

Hírdetés

De ha megnézzük Zelenszkij elnök, „minden vissza, a Krímet is” politikáját, akkor elég egyértelmű, hogy az öt verzióból kettő az ukrán vezetés szemében bukást jelent.

Mindenesetre érdekes, hogy az egyik, központilag irányított ukrán lap elkezdte elültetni a köztudatban azt, hogy nem csak egy féle győzelem létezik. Erre eddig nem nagyon volt példa.

A felmérés arra is rákérdezett, hogy ki mikorra várja az ukrán „győzelmet”. Az adatok lesújtók. Mindössze 20 százalék bízik abban, hogy a háború véget ér idén (tavaly még 50 százalék volt). 40 százalék gondolja úgy, hogy egy vagy két évig még eltart a vérontás (tavaly ők csak 26 százaléknyian voltak). 3-5 évre 14 százalék tippel, több mint 5 évre pedig 7 százaléknyian számítanak. Vannak olyanok is – bár a felmérés szerint elenyésző számban, akik szerint az ő életükben nem jön a győzelem, illetve hogy nem is lesz ukrán győzelem.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »