Rosztyiszláv Iscsenko ukrán politológus, a kijevi Rendszerszerű- és Prognózis Kutatási Központ elnöke, 2015. április 22-én átfogóan elemezte Oroszország geostratégiai pozícióját. Arra az eredményre jutott, hogy ez a konfliktus nem Ukrajnáról szól, hanem egész bolygónk sorsáról. Éppen ezért nincs „novorosszijai”, vagy „ukrajnai” megoldás a válságra. Valójában az Egyesült Államok és Oroszország folytat életre-halálra szóló küzdelmet, amelynek a kimenetele az egész emberiség sorsára ki fog hatni.
Iscsenko a The Saker[1] által a saját blogján közzétett elemzésében áttekinti a mindkét felet érintő kockázatokat és lehetőségeket. A megoldás kulcsaként az ukrán politológus kísérletet tesz a gyakran következetlennek tűnő orosz magatartás értelmezésére. The Saker szerint Iscsenko kiválóan látja az orosz társadalom komplex problémáit és rejtett mozgatórugóit. Megfogalmazásában az orosz hatalom autoritatív (azaz határozott, parancsoló, hiteles és mérvadó), nem pedig autoriter (vagyis tekintélyelvű, illetve tekintélyuralmi). The Saker szerint Iscsenko ezzel a találó megfogalmazásával többet megmagyaráz, mint amit az úgynevezett „szakértők” végtelen sok szóval fejeznek ki, amikor az orosz valóságot próbálják megmagyarázni.
Az ukrán politológus üdvözli, hogy kollégái és az úgynevezett „hazafiak” nem Putyint kezdték azonnal vádolni, amiért nem ért el teljes győzelmet az ukrán csapatokkal vívott polgárháborúban – Dombászban 2015 januárjában és februárjában -, illetve Moszkvában a német kancellárral és a francia elnökkel folytatott konzultációkon. Ezek a „hazafiak” azonban továbbra is türelmetlenül várják a teljes győzelmet. A legradikálisabbak meg vannak arról győződve, hogy Putyin hasonló módon át fogja engedni Novorossziját (Új-Oroszországot, ami lényegében Dombász másik elnevezése). A mérsékeltebbek attól tartanak, hogy az orosz elnök – mihelyt aláírja a következő tűzszünetet és újra kiegészíti Novorosszija hadseregét – alkalmazkodik a nemzetközi viszonyokban beállt új körülményekhez és felkészül egy újabb diplomáciai küzdelemre.
Az ukrajnai konfliktus egy globálisméretű erőpróba része, annak ellenére, hogy a dilettáns politikai stratégák, az „Internet-Talleyrandok– és Bonaparték”, figyelmüket csak Dombászra és Ukrajna egészére összpontosítják. Az ukrán polgárháború kimenetele nem a donyecki repülőtéren, vagy Debalcevo hegyeinél fog eldőlni, hanem Moszkva, Párizs, Brüsszel és Berlin döntéshozóinak a hivatali szobáiban. A globális szembenállásnak csak egy részét képezik a katonai összecsapások. A fegyveres harc a konfliktus legdurvább és legkockázatosabb végső komponense. A globális szembenállás nem a háborúval kezdődött, és nem is azzal ér majd véget. A háború csak egy közbenső lépés, amely azt jelzi, hogy az adott időpontban nem lehetséges a kompromisszum. A fegyveres összecsapások célja új feltételek megteremtése, amelyek által lehetségessé válik a kompromisszum, vagy azt kell jelezniük, hogy ilyen új feltételekre már nincs szükség, mert a legyőzött fél vesztesként kiszáll a konfliktusból. Ez az az időszak, amikor a csapatok visszatérnek támaszpontjaikra, a tábornokok megírják emlékirataikat és elkezdenek készülődni az új háborúra, illetve amikor a konfrontáció kimenetele már eldőlt, a politikusok és a diplomaták pedig meghozzák döntéseiket a tárgyalóasztaloknál.
Az ilyenkor meghozott politikai döntéseket az átlagemberek többsége, de gyakran még a katonák sem teljesen értik. Iscsenko ennek alátámasztására az 1866-ban lezajlott osztrák-porosz háború példáját hozza fel. Poroszország vaskancellárja,Otto von Bismarck herceg, nem vette figyelembe főnökének, I. Vilmos porosz uralkodónak (a jövőbeni német császárnak) az ismételt kívánságát és a porosz tábornokok követeléseit, hogy foglalja el Ausztria fővárosát, Bécset. Ily módon Bismarck maximálisan érvényesíteni tudta a porosz érdekeket a Habsburg-házzal kötött békeszerződésben. Ez biztosította, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia(egészen 1918 novemberéig, amikor felbomlott) Poroszország, majd a Német Birodalom hűséges szövetségesévé vált.
Az ukrán és a szíriai helyzet megértéséhez is – hogyan, mikor és milyen feltételekkel érhetnek véget a katonai összecsapások – tudnunk kell, hogy a politikusok mit akarnak, és hogyan látják a háború utáni kompromisszum feltételeit. Így válik érthetővé, hogy miért alakultak át katonai akciók egyelőre alacsony intenzitású polgárháborúkká, amelyeket időnként fegyverszünetek szakítanak meg. A kijevi politikusok nézeteivel azért nem érdemes foglalkozni, mert ők semmiről sem döntenek. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy Ukrajnát külföldiek kormányozzák, bárki legyen is az illető, amerikaiak döntenek. Azt is hiba lenne behatóan vizsgálni, hogy miként irányítanak a Donyecki- és Luganszki Népköztársaság vezetői. Ezek a köztársaságok csak orosz támogatással léteznek, és Moszkva addig támogatja őket, amíg Oroszország érdekeit kell ily módon is védelmezni. Túlságosan kockázatos megengedni Alekszander Zaharcsenkonak, vagy Igor Plotnickijnak, vagy bárki másnak, hogy önállóan dönthessen.
Az Európai Unió álláspontjának sem érdemes különösebb figyelmet szentelni. Az EU-nak 2014 nyaráig még volt lehetősége arra, hogy megelőzze vagy leállítsa a polgárháborút. Ehhez azonban szükség lett volna arra, hogy az EU kemény, elvi alapokon álló, háborúellenes álláspontot foglaljon el. Ily módon meg tudta volna akadályozni, hogy az Egyesült Államok beindítsa a háborút és ez az EU-t jelentős, független geopolitikai tényezővé léptette volna elő. Az EU azonban elszalasztotta ezt a lehetőséget és ehelyett az Egyesült Államok hűséges vazallusaként viselkedett. Az EU emiatt egy belső politikai válság kirobbanásának a széléhez jutott. A közeljövőben minden esélye megvan arra, hogy Ukrajna sorsára jusson, csak sokkal nagyobb felfordulással és vérontással, továbbá kevesebb eséllyel arra, hogy rendezhesse saját belső viszonyait.
Az Európai Uniónak-nak választania kell: vagy az Egyesült Államok eszköze marad továbbra is, vagy pedig közeledik Oroszországhoz. Választásától függően az EU viszonylag kevés hátránnyal kikerülhet ebből a helyzetből úgy, hogy egyes részei elszakadnak a perifériáján, illetve néhány ország részekre esik szét, vagy pedig teljesen összeomlik. Mivel az európai elitek vonakodnak attól, hogy nyíltan szakítsanak az Egyesült Államokkal, ezért az EU összeomlása csaknem elkerülhetetlennek tűnik.
Iscsenkot ezért elsősorban az ukrán dráma két főszereplőjének az álláspontja érdekli, mert ők határozzák meg a geopolitikai frontot, és ők azok, akik megvívják egészen a győzelemig a háborúnak egy új változatát: a kibertér-központú Harmadik Világháborút. Ez a két főszereplő természetesen az Egyesült Államok és Oroszország. Az Egyesült Államok helyzete és álláspontja világos és áttekinthető. Az 1990-es évek második felében Washington elmulasztotta az alkalmat arra, hogy minden nehézség nélkül megreformálja saját hidegháborús gazdasági rendszerét, és ily módon elkerülje annak a hatalmi struktúrának a válságát, amelynek a fejlődését korlátozzák Földbolygónk véges természeti erőforrásai, beleszámítva az emberi erőforrásokat is.
Az erőszakolt növekedést a dollár korlátlan kibocsátási lehetősége kényszeríti a világra. A végtelen növekedés azonban lehetetlen véges Földünkön. Az Egyesült Államok csak úgy hosszabbíthatja meg pénzrendszere és militarizált gazdasága haldoklásának az idejét, ha még intenzívebben fosztogatja a világ többi részét. Először a Harmadik Világ országaival kezdte, majd folyatta a lehetséges versenytársaival. Ezután a szövetségeseit, sőt, közeli barátait kezdte fosztogatni. Az Egyesült Államok ezt csak addig tudja folytatni, amíg vitathatatlanul övé a világ feletti hegemónia.
Amikor Oroszország nem globális, csak regionális jelentőségű, független politikai döntéseket kezdett hozni, elkerülhetetlenné vált az összeütközés az Egyesült Államokkal. Ezt nem lehet kompromisszumos békével rendezni. Egy Oroszországgal kötött kompromisszum azt jelentené az Egyesült Államok számára, hogy önkéntesen lemond a hegemóniájáról. Ez viszont gyors rendszerösszeomláshoz vezetne: nemcsak politikai és gazdasági válsághoz, de állami intézményei megbénulásához és a kormány képtelen lenne tovább működni. Ennek elkerülhetetlenül a felbomlás és a szétesés a következménye. Ha viszont az Egyesült Államok nyer ebben a háborúban, akkor Oroszországban következik be a rendszerszintű katasztrófa. Bizonyos típusú lázadást követően az orosz uralkodó-osztályokat vagyonfelszámolással, elkobzással, és szabadságvesztéssel büntetnék. Az orosz állam fel lenne darabolva, jelentős területeket annektálnának, és az ország katonai hatalma megsemmisülne.
A most beindult háború addig fog tartani, amíg valamelyik fél azt meg nem nyeri. Az időközben létrejött megállapodásokat csak átmeneti tűzszüneteknek tekinthetjük: lélegzetvételnyi fegyvernyugvásnak az erők átcsoportosításához, az új erőforrások mobilizálásához és további szövetségesek szerzéséhez.
Az ukrán konfliktus megértéséhez tehát csak Oroszország helyzetének a mélyreható elemzésére van szükség. Fontos helyesen látni, hogy az orosz vezetés, különösen Putyin elnök, mit akar elérni. Az államelnök kulcsszerepet játszik az orosz hatalmi struktúra szervezetében. Oroszország politikai rendszere nemtekintélyelvű, autoriter, hanem határozott, hiteles és mérvadó, azazautoritatív. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ez a rendszer nem az autokrácia törvényi megerősítésén nyugszik, hanem annak a személynek a tekintélyén, aki ezt a rendszert létrehozta, aki annak a vezetője, és aki azt hatékonyan működteti.
[1] A The Saker álnév jelentése: vadászsólyom, kerecsen sólyom (ez azonos a magyarok turul madarával). – D.J.
The Saker korábbi hivatásos katonai elemző, aki orosz emigráns család tagjaként Európában született. Az orosz-ukrán konfliktus idején Floridában szerkesztette a Vineyard of the Saker blogot. Rendszeresen ír a Russia Insider című internetes újságba, amely 2014 nyara óta olvasható a világhálón. Az orosz viszonyokat alaposan ismerő nyugati szakértők felismerték, hogy a tömegtájékoztatás pontatlanul, szelektíven és irreálisan negatív képet festve tájékoztat Oroszországról már több mint 20 éve a kommunizmus bukása óta. Ez súlyos politikai hibákhoz vezetett az Egyesült Államokban és Európában. Ezért döntöttek The Saker és társai úgy, hogy létre hozzák a Vineyard of the Saker blogot. A The Saker bloghoz csatlakoztak francia, német, óceániai és szerb szakemberek, továbbá várható latin-amerikai munkatársak közreműködése is.
Forrás: http://drabikjanos.com/2015/05/02/rosztyiszlav-iscsenko-az-ukran-konfliktus-nem-ukrajnarol-szol-hanem-egesz-bolygonk-sorsarol/
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
