Az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát

A magyar kormány azután is ragaszkodik a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséhez, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát az európai piacon – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ma már a legfanatikusabb brüsszeliták sem vitathatják, mert nem is tudják, hogy az Európai Unió versenyképessége rendkívüli mértékben romlott a közelmúltban, aminek az egyik legfőbb oka, hogy a földgázárak Európában jóval magasabbak lettek, mint versenytársaink esetében.

Itt is igaz az az egyszerű közgazdasági tétel, hogy ha valamiből kevesebb áll rendelkezésre, akkor annak magasabb lesz az ára – szögezte le.

Az európai földgázárak növekedéséhez azonban leginkább a földgáz mennyiségét mesterségesen csökkentő intézkedések vezettek, mint az egyes földgázforrások szankciók általi vagy politikai kiiktatása, valamint egyes szállítási útvonalak elzárása – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az is teljesen világos, hogy ezeknek a döntéseknek az európiai emberek isszák meg a levét. Mivel azonban az elmúlt években mi itt, Magyarországon nagyon sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy minél több útvonalon tudjunk földgázt vásárolni, a magyar energiaellátás biztonságban van, még akkor is, ha az európai földgázpiac áremelkedései ránk is hatással vannak – tette hozzá.

A legutóbbi áremelkedésekhez vezető fejlemény az volt, hogy Ukrajna megszüntette az orosz földgáz átszállítását saját területén Közép-Európa irányába. Amióta december közepén véglegessé vált az ukrán tranzitútvonal kiesése, 20 százalékkal nőtt a földgáz ára az európai piacon – mutatott rá.

Hírdetés

Megjegyezte, miközben tehát Ukrajna tagjelöltként az EU-ba igyekszik, egy újabb döntésével ismételten nehezebb helyzetbe hozta az európai gazdaságot.

„Különösen igaz ez Közép-Európára, ezért Juraj Blanár szlovák külügyminiszter-kollégával telefonon tekintettük át az ukrán döntés nyomán előállt helyzetet. Egyetértettünk abban, hogy az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodást mindkét félnek tiszteletben kéne tartania, márpedig ez a megállapodás rendelkezik az energiaszállítási útvonalak fenntartásáról is” – írta.

Hozzátette: „Jól emlékszem az évekkel ezelőtti vitákra, amelyek arról szóltak, hogy megépítsük-e az Ukrajnát kikerülő Oroszország – Törökország – Bulgária – Szerbia – Magyarország szállítási útvonalat létrehozó Török Áramlat gázvezetéket. És jól emlékszem azokra a fenyegetésekre is, melyek a szövetségeseink részéről érkeztek, ahogy jól emlékszem arra is, hogyan próbáltak +barátilag+ lebeszélni minket erről a beruházásról” – fogalmazott.

Ha akkor nem tudtunk volna ellenállni a „baráti” nyomásnak, akkor most szárazföld által körülzárt országként nagyon-nagyon nehéz helyzetben lennénk.

Most Magyarország energiaellátása tehát biztonságban van, de Ukrajna a tranzitszállítások leállításáról szóló döntése újabb áremelkedésekhez vezet és újabb versenyképességi kihívásokat okoz Közép-Európa és az egész Európai Unió számára
– hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Magyarország azonban a mostani kihívásokkal teli környezetben is ragaszkodik a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséhez és ennek érdekében folytatjuk együttműködésünk a regionális partnereinkkel – közölte a miniszter.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »