Az ukrán erők megsemmisítették az oroszok egyik bázisát Melitopolban

Az ukrán erők megsemmisítették az oroszok egyik bázisát Melitopolban

Az ukrán erők eltalálták az egyik legnagyobb orosz katonai bázist az ország keleti részében, Zaporizzsja megyében lévő Melitopolban – közölte vasárnap Ivan Fedorov, az orosz megszállás alatti város polgármestere.

A városvezető szavai szerint a megsemmisült orosz támaszpont az Avtokolorit autó-, traktor- és mezőgazdasági gépgyártáshoz szükséges színes öntöttvasat előállító üzem területén állt.

Fedorov beszámolt még arról is, hogy Melitopol közelében, Mirnij településen az ukrán hadsereg megsemmisített egy épületet, amelyben a térség Ukrajnától való elszakadásáról szóló „népszavazást” készítették elő. Megjegyezte, hogy az elmúlt három hétben „minden nap történik valami az oroszokkal a régióban”.

Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat vasárnapi közleményében arra figyelmeztetett, hogy ha valamilyen súlyos baleset történne a zaporizzsjai atomerőműnek akár egy energiablokkjában is, a sugárfelhő nemcsak Ukrajna déli részére, de Oroszország déli, délnyugati területeire is kiterjedne. Ezt az augusztus 29-re előrejelzett széljárás alapján számították ki.

A vállalat javasolta, hogy a veszélyeztetett területeken lakók megelőzés céljából kezdjenek el jódot szedni, és lehetőleg minél kevesebbet menjenek ki az utcára.

Dmitro Zsivickij, az északkeleti Szumi megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról adott hírt, hogy a régiót ért szombati orosz támadásokban két polgári lakos sérült meg, egy falunak pedig a teljes infrastruktúrája károsodott.

Az ukrán vezérkar vasárnap reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán katonák a Donyec-medencében az orosz erők offenzíváját három irányban verték vissza: Szlovjanszk, Avgyijivka és Bahmut felé.

Hírdetés

Az Ukrajinszka Pravda hírportál a CNN amerikai hírtelevízió egy háttéranyagára hivatkozva arról írt, hogy az ukrán erők egyre gyakrabban használnak egy ellenállási módszert, amelyet az Egyesült Államokban dolgoztak ki a közelmúltban. Ezt különösen az Oroszország által Ukrajnától még 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félszigeten véghezvitt robbantássorozat bizonyítja.  

Ez az „ellenállás operatív koncepciója” (Resistance Operating Concept/ROC), amelyet az Egyesült Államok a NATO-val és más szövetségeseivel együtt dolgozott ki 2013-ban, miután Oroszország 2008-ban háborút vívott Grúziával. A CNN megjegyzi, hogy eleinte csak Észtország, Litvánia és Lengyelország fejezte ki lelkesedését, de a Krím 2014-es orosz megszállása után, amely Ukrajnát és a Nyugatot is megdöbbentette, gyorsan megnőtt az érdeklődés a módszer iránt. A koncepció szerint nem cél lázadás szítása vagy támogatása, hanem olyan erők törvényes úton történő bevetése, amelyek a szuverenitás helyreállítása érdekében akciókat hajtanak végre a külföldi megszállók ellen.

A CNN szerint ugyanakkor az ellenállásban nemcsak az ukrán hadsereg, hanem az ország polgári lakossága is részt vesz. Az ország kormányzata erőszakos cselekményekre hívhatja fel a lakosságot, mint például Molotov-koktélok használatára, szándékos gyújtogatásra és ellenséges járművek szabotálására. Ezen túlmenően széles körű üzenetküldő kampányra buzdíthat az ellenséges üzenetek terjedésének megakadályozása és a lakosság összetartásának megőrzése érdekében.

Ukrajnában a háború kezdete óta terjednek az orosz tankok elleni ukrán csapásokról készült videók – amelyeket gyakran pop- vagy heavy metal zenei aláfestéssel tesznek közzé az interneten –, vagy éppen kóbor állatokat megmentő ukrán katonákról készült felvételek – mutatott rá az amerikai televízió. A CNN megjegyezte: „szándékosan vagy sem, ez az ellenállás részévé vált, lehetővé téve Ukrajnának, hogy a maga javára alakítsa a nyugati média címlapjait, és minél emberségesebb képet fessen az ukrán hadsereg tagjairól”.  

A CNN kiemelte, hogy az ellenállás élén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök áll, aki „késő esti beszédeivel és gyakori nemzetközi szereplésével nem hagyja, hogy a világ megfeledkezzen az ukrajnai háborúról. Frontlátogatásaival is foglalkozik a világsajtó, ezzel szemben viszont Vlagyimir Putyin orosz elnököt ritkán lehet látni „a Kremlen vagy Szocsin kívül”. Az üzenetek özöne pedig külföldi támogatási hullámot váltott ki, és egyre több fegyver- és lőszerutánpótlást kap Ukrajna – vélekedett a CNN.

Mark Schwartz nyugalmazott altábornagy – aki a módszer kidolgozása idején az Európai Különleges Műveleti Parancsnokságot vezette – a CNN-nek azt mondta, hogy az ukránok minden erőforrás mellett időnként néhány meglehetősen szokatlan eszközt használnak az orosz fegyveres erők aláaknázására. „Egyszerűen elképesztő látni, hogy a hihetetlen számú halálos áldozat és a súlyos veszteségek ellenére az ellenállásra való eltökéltségük nem lankad” – emelte ki Schwartz.  

Kevin Stringer nyugalmazott ezredes, aki a módszert kifejlesztő csapatot vezette, kifejezte meggyőződését, hogy a közelmúltban a Krím félszigeten végrehajtott robbantássorozatok jellemzői ennek a harcmodornak a használatát mutatják.
    


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »