Az ukrán államfő magyarul is megszólalt újévi köszöntőjében

Az ukrán államfő magyarul is megszólalt újévi köszöntőjében

A kedd éjfél után sugárzott beszédében Zelenszkij arra kérte az ukránokat, hogy őszintén gondolkodjanak el azon, kik ők, majd példaként felsorolt számos tipikus élettörténetet. Ezek között említett volt fizikust, aki Olaszországban mosogat, egykori luhanszki tanárt, aki két évig taxisofőrként dolgozott, majd visszatért a kelet-ukrajnai megyébe, egy számítógépes szakembert, aki arról álmodik, hogy elhagyja a hazáját, és egy krími lakost, aki mindent elvesztett a félsziget Oroszország általi elcsatolásakor és új életet kezdett Harkivban.

Majd rátért a különböző nyelveket beszélőkre, köztük példaként hozva fel Beregszász lakóját, aki – mint magyarul mondta – „őrzi anyanyelvét”.

Mint fogalmazott, mindannyian ukránok, „nem tökéletesek és nem szentek, pusztán csak emberek”. „Nincs olyan a mi útlevelünkbe írva, hogy rendes vagy rendetlen ukrán” –  jegyezte meg.

Hírdetés

Hangsúlyozta, hogy a különbözőségek ellenére egyformán tiszteli mindenki a nemzet nagyjait, és ez az, ami egyesíti az ukránokat: ugyanúgy örülnek egy gyermek születésének, és „éppúgy sírtak az örömtől orosz- és ukránajkúak, amikor az Oroszországban bebörtönzött haditengerészek más foglyokkal együtt hazatérhettek”.

– emlékeztetett. Végezetül arra kérte az ukránokat, hogy egymás iránt legyenek tisztelettel, tekintettel az egymás közti különbségekre.

„Szeretni Ukrajnát azt jelenti, hogy szeretni minden ukránt, bármely sarkában is született országunknak” – tette hozzá Zelenszkij.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »