Portálunk állandó szakértőjével, Dr. Somkuti Bálint hadtörténésszel beszélgettünk az Ukrajnának szánt nyugati harckocsi-szállítmányok jelentőségéről. Az MCC Geopolitika Műhelyének elemzője azt mondja, bár a páncélosok fölénye orosz konkurenseikkel szemben egyértelmű, az aktuális mennyiségnek(!) nem lesz a háború menetét érdemben befolyásoló hatása.
A beszélgetés elején nyelvészkedjünk egy kicsit, mert illik a témánkhoz. Ukrajna tankokat kapott vagy harckocsikat?
Örök vita tárgya ez, hiszen a hivatalos terminus technicus harckocsi magyarul, de még szakemberek is használják a tankot szinonímaként. Egyszerűbb, rövidebb, nemzetközi. Nincs azzal gond, ha egy laikus ezt a kifejezést használja, szerintem egy ehhez hasonló interjú elbírja, sőt a páncélost is. Ez a három kifejezés nagyjából ugyanezt jelenti. A baj akkor van, ha nem helyesen használjuk ezeket a kifejezéseket. Nem egy laikus számára minden tank, aminek lánctalpa és lövegtornya van. Ezzel szemben van egy csomó gyalogsági harcjármű, aminek megfelel mindkét kritériumnak, mégsem nevezhető tanknak. Az előbbi általában gépágyúval van szerelve, az utóbbi 100-120 mm-es ágyúval.
Maradjunk akkor a tankoknál. Három típust emlegetnek most a sajtóban. A brit Challangert, a német Leopardokat és az amerikai Abramseket. Melyik ezek közül a legpotensebb?
Erre nagyon nehéz egzakt választ adni. Milyen célra? Mindhárom harckocsi egy 120 mm-es ágyúval van felszerelve, csakhogy a brit tankon huzagoltcsövű ágyú van, a másik kettőn sima. Ez azért is probléma, mert a lőszerek nem csereszabatosak, a huzagolt csőbe ehhez illő lőszer is való. Aztán itt van a meghajtás kérdése.
Az Abrams gázturbinára működik, a Lepoardot és a Challangert viszont klasszikus, „mindenevő” turbódízel motor hajtja.
Mindenevő?
Nyilván változó hatékonysággal, de gyakorlatilag bármire elmegy. Benzinre is például. Ezt leszámítva a három tank között nincs érdemi különbség, persze vannak tényezők, amik hatással lehetnek az alkalmazhatóságukra. Előbb említettünk például kettőt. Technikai fejlettségüket tekintve nagyjából mindhárom tank egyforma. Modern lézeres távmérőjük van, infravörös thermoszenzoraik, ballisztikai számítógépük.
Ez utóbbi a páncélosharcokban létfontosságú első észlelést és első találatot segíti elő. Te lásd meg az ellenséget először, te lőj először és te is találj!
Nagyjából így lehetne összefoglalni, mire jó ez a rendszer. Sok orosz harckocsin, például az elterjedt T-72-eseken, nincs ilyen ballisztikai számítógép. A páncéljuk is körülbelül ugyanazt tudja, bár a vonatkozó adatok titkosítottak. 7-8-900 milliméternyi, úgy nevezett hengerelt homogén páncéllemezzel egyenértékű páncélzattal rendelkeznek. Egy ilyen harckocsi, ha megfelelő szögben, oldalról érkezik a lövedék, jónéhány páncéltörő rakéta-találatot elbír. Még egy szempontot érdemes kiemelni, a mobilitást. Bár a három tank tudása ebben is nagyjából megegyező, de a brit Challanger-nek a másik kettőnél jóval nagyobb a talajnyomása.
Kisebb felületű a lánctalpa, lazább talajon nehezen halad. A britek abból indultak ki, legfeljebb védelemre, otthon és Európában kell bevetniük a harckocsit, ahol jobbára azért kiépített úthálózat van. Irakban ennek meg is volt a böjtje, rendesen szenvedtek a homokban.
Mi a helyzet a súlyukkal? Amennyire tudom, egyáltalán nem mindegy egy-egy ilyen harckocsi összsúlya.
Valóban nem, de mindenféle adatot találni. Hol önsúlyt mérnek, hol teljes páncélzattal mért adatot adnak közre. Maradjunk annyiban, hogy nagyjából 65-70 tonnás egy-egy ilyen harckocsi. Mindhárom típus. A gond ott van, hogy a hidakat jellemzően aszerint tervezik meg, milyen harckocsi van rendszeresítve az adott országban. Magyarország a kétezres évek elején elutasította a gyakorlatilag ingyen felajánlott, rendszerből frissen kivont Leopard 2 harckocsikat. Ennek egyik legfőbb oka éppen az volt, hogy a súlyuk miatt olyan infrastrukturális fejlesztéseket kellett volna végrehajtani a hidakon, vasúti hidakon és az úthálózaton, amelyeket egyszerűen nem lehetett megoldani. Kérdés, hogy az 50-55 tonna körüli szovjet-orosz harckocsikra tervezett ukrán infrastruktúra bírni fogja-e ezeket a 65-70 tonnás nyugati tankokat.
Itt nem csak hidakról van szó, egy sima áteresznél is beomolhat az aszfalt.
Mire lehet elég ez a néhány tucat nyugati tank?
Eddig nagyjából 80-100 darab harckocsit ajánlottak fel a nyugati szövetségesek: 14-et a britek, 37 darabot az amerikaiak, 14-et a németek és ugyanennyit a lengyelek. Itt tartunk most. Hogy aztán ezek mikor lesznek bevethető állapotban az más kérdés. Ukrajnának jelenleg 800-1000 harckocsija van a frontvonalban, ebből a szempontból 80 páncélostól nem érdemes nagy csodát várni.
Ezek csak jobbak, mint a velük szemben álló orosz tankok?
Persze, a második világháborúban a Tigris és a Párduc is jobb tank volt, mint a Sherman vagy a T-34-es.
Csakhogy a számbeli fölénnyel nem bírtak mit kezdeni. Tíz-tizenötször több tankja volt a szövetségeseknek akkor, a német tankok viszont nem voltak tíz-tizenötször jobbak, mint azok. Most is hasonló a helyzet. Ez az egyik szempont. A másik, hogy egy harckocsi század összeállításához kell mondjuk 14 páncélos. Egy zászlóaljhoz kell három század, egy páncélos dandárhoz kettő vagy három zászlóalj. Minimum 100 darab harckocsi egy dandárhoz, ha felkerekítem. Az ukránoknak jelenleg 10-15 páncélos dandárjuk van.
A nyugati segítséggel tehát nagyjából 10-15%-os erősítést kaptak. Ennek leginkább pszichológiai jelentősége van, erősíti az ukrán hadsereg harci morálját. Ez kétségtelen!
Nyáron 300 szovjet-orosz harckocsit kaptak az ukránok Csehországtól és Lengyelországtól, ennek meg is lett az eredménye, a nyári ellentámadások sikerrel jártak. Most is hasonló mennyiség kellene egy átütő sikerhez.
Zárókérdésem szűkebb szakterületéhez kapcsolódik. A tank első bevetése óta eltelt száz évben mennyire változott meg a harckocsik alkalmazhatósága? Ugyanazokra a célokra használják ma is, mint száz éve?
Harckocsik először az első világháborúban kerültek bevetésre, a lövészárkok és géppuskák elleni harc hozta őket létre. Egyértelműen egy gyalogsági támogató eszköz volt, hívták akkoriban gyalogsági harckocsinak is. A második világháborúban még bevetettek direkt erre a célra fejlesztett tankokat. Például a német Panzer IV, a rövid ágyújával ilyen feladatokat látott el. A briteknek is voltak hasonló célra szánt páncélosaik.
A másik típus, amely a második világháború nagy páncélos hadműveleteiben oroszlánrészt vállalt, az úgy nevezett áttörő vagy cirkáló harckocsik.
Az előbbi a német, az utóbbi az angol szakkifejezés tükörfordítása, de szépen szemlélteti, mi volt a feladatuk. Áttörni a frontot és mélységi, átkaroló hadművelekkel elvágni az utánpótlási vonalakat, így kényszerítve megadásra az ellenséget. Tulajdonképpen erről szólt a Blitzkrieg is. A háború végére a gyalogsági harckocsik kikoptak, a hidegháború korszakát gyakorlatilag az időközben alap harckocsi (main battle tank) nevet kapó típus vált uralkodóvá. A szovjet-amerikai szembenállás nagy stratégái mind döntő páncéloscsatákra készültek, ezt az elképzelést követték a fejlesztések is. A hidegháború végeztével aztán egy időre eltűnt annak a veszélye, hogy hagyományos hadseregek csapjanak össze egymással. Afganisztán és Irak miatt a harckocsik egyre inkább visszatértek klasszikus, támogatói szerepükhöz.
Mi a helyzet az ukrán háborúval?
Ez egy érdekes kérdés. Mindenki azt várta, megint láthatunk majd klasszikus mélységi műveleteket, páncélos áttöréseket, hiszen mindkét hadviselő félnek sok harckocsija van. Arra kevesen gondoltak, hogy a műholdak korában egy ilyen hadműveleti előkészítését nem lehet elrejteni a kíváncsi szemek elől. Azonnal látszik, ha valaki erre készül. Most tehát úgy tűnik, véget ér a klasszikus páncélos hadműveletek kora, nagy tankcsaták már nem lesznek. A harckocsik visszatérnek eredeti feladatkörükhöz, a gyalogság tűzerővel való támogatásához.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
