Az Ukrajnának küldött nyugati fegyverek Irán kezében „izraeliek millióit veszélyeztetik”

Az Ukrajnának küldött nyugati fegyverek Irán kezében „izraeliek millióit veszélyeztetik”

2023. 06. 30.

Izrael egyre inkább aggodalmát fejezi ki a NATO-tagállamok felé amiatt, hogy az Ukrajnába küldött több száz milliárd dollár értékű fegyverek a háborúban álló országon kívülre kerülnek, olyan harmadik felek kezébe, akik Izrael ellenségei.

„Aggódunk, hogy ezeket a rendszereket ellenünk használhatják, ha iráni kezekbe kerülnek” – fogalmazott a The Wall Street Journalnak adott interjúban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a minap. Hozzátette:

Ez nem csak egy elméleti lehetőség, hiszen a nyugati páncéltörő fegyverekkel ez már megtörtént.

Korábbi jelentések már szóltak arról, hogy az Ukrajnába küldött nyugati arzenál egy jelentős részét ukrán tisztviselők továbbértékesítették – hívta fel a figyelmet a Military Watch Magazine, katonai szakportál.

Izrael különösen az Iron Dome rövid hatótávolságú légvédelmi rendszerrel kapcsolatban fejtette ki nyugtalanságát, mondván: „Aggódunk amiatt, hogy az általunk Ukrajnának felajánlott rendszerek iráni kezekbe kerülnének. Ha ez megtörténne, Irán képes lenne felhasználni a technológiáit Izrael ellen, amely következtében izraeliek milliói kerülnének veszélybe.”

Hírdetés

Nekünk olyan aggályaink vannak, amelyek Ukrajna egyetlen nyugati szövetségesének sincsenek, meg kell védenünk a cselekvési szabadságunkat – idézte Netanjahu szavait a The Wall Street Journal amerikai napilap.

Dél-Korea, Amerika és Izrael is úgy pozícionálta védelmi ágazatát, hogy az európai keresletnövekedés egyik fő kedvezményezettje legyen.

Jeruzsálemre ugyanis nagy nyomás nehezedik nyugati szövetségesei részéről, hogy ő is szállítson fegyvereket Kijevnek – amelyet eddig visszautasítottak a semleges álláspontra hivatkozva. Izraellel szemben, az arab államok közül Marokkó és Jordánia már eleget tett a nyugati kéréseknek ebben a tekintetben.

Amint arra a lap is felhívta a figyelmet, Netanjahu közölte azon aggodalmát Moszkvával, hogy a Kreml elmélyítette katonai kapcsolatait Iránnal, drónokat vásárolva tőle és cserébe segítve kibervédelmi képességeinek fejlesztését.

Kijev az izraeli „tétlenséget” nyíltan bírálta, és a konfliktusban betöltött semleges álláspontját az Oroszország melletti kiállással tette egyenlővé.

Ugyanakkor Izrael csatlakozott az orosz inváziót elítélő ENSZ-határozatokhoz, sőt egy rakétatámadásokat észlelő korai előrejelző rendszert is átadott Ukrajnának.

Magyar Nemzet

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »