Az ukrajnai háború hatásairól kérdezték a román agrárminisztert, horkolás volt a válasz

Az ukrajnai háború hatásairól kérdezték a román agrárminisztert, horkolás volt a válasz

Először a román hírportálokat, majd a közösségi médiát is bejárta egy videófelvétel, amelyen az látható, hogy az Antena3 televízió élőben sugárzott műsorában a riporter a román gazdák helyzete iránt érdeklődik az agrárminiszternél.

Azonban Petre Daea ahelyett, hogy kifejtette volna, hogy a háború milyen hatást gyakorol a román mezőgazdaságra, csak horkolt a telefonba. A kérdező riporternő igyekezett komoly maradni, de munkatársai elnevették magukat élő adás közben.

Hírdetés

A Transtelex azt írta, hogy a Libertatea megkereste a minisztert, aki szerint az Antena3 televízió „a horkolásból akar nézettséget csinálni”. A 73 éves Daea azt állította, hogy éjszaka sem tud rendesen aludni, nemhogy napközben.

A Libertatea megkereste a minisztert, aki szerint az Antena3 televízió „a horkolásból akar nézettséget csinálni”. A 73 éves Daea azt állította, hogy éjszaka sem tud rendesen aludni, nemhogy napközben. Elmondása szerint felhívták, és felvette a telefont.

„Fogalmam sincs, el sem tudom képzelni, mi történt ott. A kocsiban ültem, a hátsó ülésen, Neamțból jöttem. Abban a pillanatban, hogy felhívtak a telefonon, válaszoltam, és már adásba kerültem. Egyszerűen csak így. (…) Tőlük horkolhatott valaki, onnan, a kapcsolóból, nem is tudom megmondani” – magyarázta a miniszter. „Éjszaka sem alszom, hogyan horkolhatnék nappal?” – tette hozzá.

@bramburas #fyp #somn #televiziune #ministru #live #5pasidebine #misiuneatiktok ♬ original sound – Ionuț Sârbu

(Mandiner – Transtelex nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »