Az újabb szigorítások után égni kezdtek az Egyszülős Központ vonalai

Az újabb szigorítások után égni kezdtek az Egyszülős Központ vonalai

A legújabb szigorítások bejelentése óta hirtelen megugrott a hozzájuk érkezett telefonok és e-mailek száma – számolt be az InfoRádiónak az Egyszülős Központ vezetője. Hozzátette nagyon sokan adományért fordulnak hozzájuk, de vannak olyanok is, akik azért, mert elveszítették az állásukat.

A koronavírus-járvány kezdete óta érezhetően megnőtt az Egyszülős Központhoz fordulók száma. A korábban szokásosnak számító jogi segítségnyújtáson, vagy a gyerekek korrepetálásán túl azonban egyre többen várnak segítséget az álláskeresésében, hiszen akik elveszítik a munkájukat, muszáj, hogy minél hamarabb újat találjanak – magyarázta Nagy Anna. A pszichológiai segítségnyújtás mellett az adományok (élelmiszer, gyermekeknek például laptop) iránti érdeklődés is erősödött.

A legújabb szigorítások csütörtöki bejelentését követően szintén érezhetően megugrott az Egyszülős Központhoz beérkező telefonok és e-mailek száma, amiben további segítséget kérnek a szülők. Nagy Anna emlékeztetett,

a zárlat őket is hasonlóképp érinti, ezért gyermekfelügyeletben nem tudnak sajnálatosan segíteni,

ugyanakkor, bár a részletszabályok még nem ismertek, várhatóan az óvodákban és az iskolákban, a korábbiakhoz hasonlóan, lesz ügyelet. A szakember úgy véli, a mostani alkalommal annyiban talán kedvezőbb a helyzet, hogy a vakcináción átesett nagyszülők is besegíthetnek a gyermekfelügyeletben.

Hírdetés

Nagy Anna fontosnak tartotta kiemelni, miután sok megkeresését kapnak ezzel kapcsolatban is, hogy

a szigorítások nyomán a kapcsolattartás szabályai nem változnak.

Tehát a gyerekek és a szülők erre vonatkozó jogai nem sérülnek. „Ebben a nehezített helyzetben, ha lehet, akkor még fontosabb az, hogy a gyerek ne veszítse el a kapcsolatát a másik szülővel, de közben a legkisebb legyen az egészségügyi kockázat” – tette hozzá.

Mint arról az Infostart is beszámolt, az Egyszülős Központ elindította négy kisfilmből álló sorozatát, amely a gyerekek szemszögéből mutatja be, hogy milyen egyszülős családban felnőni. A kisfilmeket az Egyszülő.hu oldalon lehet megtekinteni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »