Lassan nem telik el egy hét úgy, hogy valahol Magyarországon ne rabolnának ki, vernének össze brutálisan, vagy épp gyilkolnának meg valakit. Az áldozatok szinte mindig idős, védtelen emberek, a zsákmány alig pár ezer forint, egy telefon, vagy egy tévé. Mert az elkövetőknek ennyi is elég. A következő adagig. Aztán újra rabolnak, vernek, gyilkolnak. Mert megint kell egy adag. A tettesek józan eszének maradékát is kilúgozta már a kábítószer, ugyanis majd’ minden esetben drogfüggők. Ők pedig az egyik adagtól a másikig élnek. Nem is látnak már tovább. Az sem érdekli őket, ha lebuknak. Fényes nappal, mások szeme láttára, bekamerázott házakba is betörnek. A dörzsölt bűnözők óvatossága nyomokban sincs.
Ezeket a híreket rendre hiába keressük a nagy hírportálokon. Az ostoba celebhírek, a politikai sárdobálás, és az ideológiai iszapbirkózás éktelen médiazajában csendesen zajlik az újabb Trianon.
Mert, aki azt hiszi, hogy az olcsó, ki tudja milyen lavórokban és kádakban kotyvasztott mérgek terjedése csupán a narkósok és az áldozataik problémája, az nagyon téved. A drog és a bűnözés már évtizedek óta súlyos probléma a társadalom peremén élők között. Ám ez a szennyes áradat a szemünk láttára lép ki a faluszéli és külvárosi nyomortelepek medréből, és elnyeléssel fenyegeti az egész országot. A szegregátumok lassan, de megállíthatatlanul terebélyesednek. Először gettófalvakká növik ki magukat, aztán ezek egész járásokká, régiókká nőnek össze. Aki no-go zónát akar látni, annak nem kell Párizsig, vagy Londonig mennie – elég csak 50-60 kilométerre utaznia Budapesttől.
A „vidék kormányának” regnálása idején ugyanis éppen a magyar vidéket árasztja el a drog és a bűnözés. Ezek a drogjárvány sújtotta területek már csak a térképen tartoznak Magyarországhoz – valójában az állam már lemondott róluk és lakóikról. Ha így megy tovább, éppen úgy elveszítjük őket, mint az egy évszázaddal ezelőtt elrabolt országrészeket. Ezt az új országcsonkítást nem egy világháború és megszálló hadseregek hozzák el – hanem apró kis műanyag zacskók, bennük a lelket és tudatot szétmaró méreggel. Mi, a Jobbikban úgy döntöttünk, hogy ezt nem hagyjuk!
Most még gátat lehet vetni az új Trianonnak. Ehhez azonban cselekedni kell, méghozzá azonnal. Nincs idő a finomkodásra, a mellébeszélésre, kőkemény fellépésre van szükség, amelynek elsősorban a drogjárvány vírushordozóit, a dílereket kell céloznia. Ezért két javaslatot nyújtottunk be az Országgyűlésben. Először is el kell törölni a „csekély mennyiségű kábítószerrel való visszaélés” fogalmát a Büntetőtörvénykönyvben. A dílerek pontosan tudják, mennyi drogot tartsanak maguknál, hogy ha lebuknak, enyhébb büntetést kapjanak. Ezt a kiskaput be kell zárni.
A tomboló drogjárvány idején nincs „csekély mennyiségű” méreg – csak méreg van, amit kíméletlenül üldözni kell! Legalább ennyire fontos, hogy a fertőzött közösségekből eltávolítsuk a vírushordozókat. A drogkereskedők számára így bevezetnénk a közösségi távoltartás intézményét: szabadulásuk után még 1-3 évig nem tehetnék be a lábukat arra a településre, amelyet korábban jelenlétükkel mérgeztek.
Most kiderül, mennyire viseli szívén a vidék sorsát a kormány, ahogyan az is, hogy akarnak-e valóban segédkezet nyújtani a baloldali-liberális pártok a drogjárvány által leginkább sújtott hazai cigányságnak. Mi tesszük a kötelességünket, amivel a magyar emberek szavazatukkal megbíztak minket: elvisszük a valóság hangját az Országgyűlésbe, a televízióba, a közösségi médiába, és mindenhová, ahová eljutunk.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
