Az új Messit nem merte leigazolni a Barcelona

Karamoko Dembeléről már írtunk néhány hete, ő az a tizenhárom éves kisfiú, akit egészen hihetetlen tehetséggel áldott meg a sors, a skót Celtic gyerekcsapatában játszik. Illetve csak játszott, mert kortársai már nem jelentenek kihívást számára, így edzői az U20-as bajnokságban dobták be a mély vízbe. Legutóbb, a hétvégén az U16-os válogatottban debütált, Wales ellen. A skótoknak igyekezniük kell, ha nem akarják elherdálni a szupertehetséget, ugyanis felmenői révén az elefántcsontparti válogatott is lecsaphat rá, sőt már az angolok is érdeklődnek.

Egy kis ízelítő:

Hírdetés

Dembele iránt már most a fél világ érdeklődik, sorban állnak érte a klubok. A Mirror megszellőztette, hogy a Barcelona is szerette volna magához csábítani. A katalánok személyesen győzték meg – minden bizonnyal szüleit, nem a csepp zsenit –, hogy érdemes náluk folytatni, de végül visszakoztak az üzlettől, mert berezeltek a FIFA-büntetéstől.

2014-ben a Barcelonát tizennégy hónapra kizárta az átigazolásból a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, ugyanis a klub megszegte azt az előírást, miszerint tizennyolc év alatti külföldi labdarúgókkal nem lehet profi szerződést kötni. Emellett 450 ezer franknyi összeget voltak kénytelenek befizetni a FIFA kasszájába.

Lehet, hogy valamelyik más óriást nem fogja visszatartani a fenti szabály, az eddigi tapasztalat legalábbis ezt mutatja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »