Az új kamerafelvételek más megvilágításba helyezik George Floyd halálát

Új információk kerültek napvilágra George Floyd halálának körülményiről. Több angol nyelvű lap is nyilvánosságra hozta a helyszínre kiérkező rendőrök testkamerájának felvételeit.

A Daily Mail brit bulvárlap birtokába jutott az a közel nyolc és félperces testkamera-felvétel, amelyen a május végén egy rendőri túlkapás során életét vesztő George Floyd igazoltatása az elejétől a végéig nyomon követhető. A rendőri akcióban négy rendőr vett részt, mindannyiukon volt testkamera.

Járai Judit, a közmédia washingtoni tudósítója az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, The American Spectator című lap a rendőrökön lévő testkamera felvételek teljes leiratát tette közzé a napokban, amelyből kiderült, hogy George Floydhoz azért hívták ki a rendőröket, mert hamis pénzzel fizetett. Hozzátette, a rendőrök előtt nem volt ismeretlen Folyd, már korábban is többször összetűzésbe került a hatóságokkal.

A leiratból az is kiderül, hogy rendőrök megérkezésekor George Folyd már nehézkesen szállt ki autójából és dülöngélve közlekedett.

Hírdetés

Többször panaszkodott arra, hogy nem kap levegőt, ezért a rendőrök kihívták a mentőket is.

A leiratból tehát kiderül, hogy Floyd már a fojtó fogás alkalmazása előtt rosszul volt – hangsúlyozta Járai Judit. Hozzátette, a frissen napvilágot látott új információknak köszönhetően megváltozhat a vád a rendőrök ellen, és szándékos emberölés helyett gondatlanság miatt elkövetett bűncselekmény vádjával kerülhetnek a bíróság elé.

Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, ha egy héten belül nyilvánosságra hozták volna a rendőrökre erősített testkamerák felvételeit, akkor is kirobbant volna az a fajta tüntetéshullám az Egyesült Államokban, aminek szemtanúi vagyunk.

Az a tény, hogy idén elnökválasztás lesz az Egyesült Államokban, katalizátorként gyorsította fel az eseményeket.

Ha nem lennének idén elnökválasztások, akkor nem lett volna ilyen robbanásszerű hatása az esetnek – emelte ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »