Az új francia miniszterelnök minden mérsékelt pártot meghívott a kormányba

Az egy héttel ezelőtt kinevezett új francia miniszterelnök, Francois Bayrou csütörtökön a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülésen és a radikális baloldali Engedetlen Franciaországon kívül minden parlamenti politikai erőt meghívott a kormányába.

A miniszterelnöki hivatal és a megbeszélések több résztvevője szerint a kormányfő két kulcsfontosságú javaslattal próbálta meggyőzni a tárgyalóasztalhoz hívott kilenc párt mintegy harminc vezetőjét.

Az első a kormányban való részvételre vonatkozó „nyilvános ajánlat” volt, a második pedig a 2023-ban elfogadott nyugdíjreform újratárgyalása, annak felfüggesztése nélkül, miközben a teljes baloldal és a Nemzeti Tömörülés is a nyugdíjreform hatályon kívüli helyezését követeli.

Arra azonban egyelőre nincs jel, hogy a miniszterelnök javaslatai pozitív visszhangra találnak a parlamenti pártok körében.

Bár a pártvezetők elfogadták a tárgyalásokra a meghívást, Francois Bayrou elképzeléseire hűvösen reagáltak.
A kommunisták szerint Bayrou kijelentette, hogy még karácsony előtt szeretné megalakítani az új kormányt, a programbeszédét a Nemzetgyűlésben viszont csak január közepére tervezi.

Hírdetés

A 73 éves centrista politikust pénteken nevezte ki Emmanuel Macron államfő a két héttel ezelőtt a parlamentben bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Michel Barnier helyére. Bayrou a hatodik miniszterelnök Emmanuel Macron 2017-ben kezdődött elnöksége alatt, és a negyedik azóta, hogy 2022 ben újraválasztották.

Bayrou-nak a miniszterelnöki hivatalban töltött első hetét azonban élesen bírálta a politikai elit, miután miközben a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigetén súlyos következményekkel jártak a Chido ciklon hétvégi pusztításai, a kormányfő inkább a délnyugati Pau város önkormányzati ülésére utazott, ahol polgármester, és szeretné ezt a tisztséget a kormányfői posztja mellett is megtartani.

A miniszterelnöknek a Nemzetgyűlésben is magyarázatot kellett adnia arra, hogy Mayotte helyett miért Pau-ba utazott el.
A július 7-i előrehozott választások eredményeként háromosztatúvá vált a Nemzetgyűlés 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré.

Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép köztársaságiak alakítottak szeptemberben kisebbségi kormányt, a másik két tábor, a választásokon élen végző, de a kormányból kimaradó baloldali pártok és a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben maradt.

Ez utóbbi két tömb buktatta meg kilenc nappal ezelőtt bizalmatlansági indítvánnyal a kisebbségi kormányt, amely a parlament megkerülésével kívánt megszorításokat bevezetni a jövő évi költségvetésben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »