Az új épületek indexációs képlete figyelembe veszi majd az építőanyagok árának növekedését

Az új épületek indexációs képlete figyelembe veszi majd az építőanyagok árának növekedését

A szlovák közlekedésügyi minisztérium az újonnan épülő épületek közbeszerzéseire vonatkozóan egy új, valorizációs (indexációs, azaz árnövekedést figyelembe vevő) képletet tervez, mely számolna az építőanyagok árának ugrásszerű növekedésével.

A képlet figyelni fogja az építkezés során felhasznált anyagok árának alakulását.

Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedésügyi és építésügyi miniszter szerint már dolgoznak a javaslaton, mely minden állami ingatlanvásárlással kapcsolatos közbeszerzés része lesz. Mint elmondta, a Statisztikai Hivatal ugyanis nem tudja megfelelően lekövetni egyes építési anyagok árának ugrásszerű növekedését.

Hírdetés

„A gondot a már aláírt és érvényes szerződéses viszonyok jelentik, melyek tartalmazhatják a valorizációs mechanizmust, de ilyen mértékű áremelkedéssel az építőiparban nem számolt senki. A covid és a háború együttes hatása beláthatatlan következményeket hozott az építőiparban,“

mondta Doležal.

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »