Az ügyészség szerint sem követett el bűncselekményt az unalmában diktátorozgató 64 éves, akit rendőrök vittek el

Az ügyészség szerint sem követett el bűncselekményt az unalmában diktátorozgató 64 éves, akit rendőrök vittek el

Kedden a rendőrség rémhírterjesztésért előállított egy 64 éves férfit, aki többek közt azt írta a kifogásolt Facebook-bejegyzésében, hogy „Kegyetlen zsarnok vagy, de jegyezd meg, a diktátorok mind elbuktak eddig”. A férfi a 444-nek elmondta, a kihallgatásán arról is kérdezték, pontosan kit tart diktátornak – idézi a 24.hu.

A zsidó lap megkeresésére az ügyészség kedden azt közölte, hogy a férfi a gyanúsítás közlésével és az őrizetbe vétellel szemben is panaszt tett, melyeknek az ügyészség helyt adott.

"Az ügyészség ezen döntése nyomán a férfi őrizetbe vétele és egyben gyanúsítotti minősége megszűnt, és a nyomozás vizsgálati szakaszból felderítési szakaszba került vissza" – írták.

Az ügyészség álláspontja szerint

a férfi cselekménye tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt, mivel a bűncselekmény megvalósulásához az elkövetőnek valótlan tényt vagy valós tényt elferdítve kell állítania vagy híresztelnie nagy nyilvánosság előtt, amely alkalmas a védekezés eredményét hátrányosan befolyásolni. Az inkriminált Facebook-bejegyzés pedig ilyet nem tartalmaz.

Továbbá azt írták: „A 2020. április 28. napján közzétett poszt egy később bekövetkezett esemény – a járványhelyzetben bevezetett korlátozások 2020. május 4 .napján történt részleges feloldása – esetére nézve egy feltételezett állapotot elemez, így csupán feltételezésnek minősíthető, amely kizárja a bűncselekmény megvalósulását és amely nem is alkalmas a járványügyi védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására”.

Éppen ellenkezőleg, a bejegyzés az olvasókat arra indíthatja, hogy a korlátozások részleges feloldása esetén is, saját biztonságuk érdekében inkább maradjanak otthon – közölte az ügyészség.

Ártalmatlan, unalmukban fröcsögő ballibszavazó idősekből faragnak vörös vértanúkat

Hírdetés

András a zsidó lapnak azután beszélt a történtekről, hogy késő délután kiengedték a rendőrségről.

„Reggel 6-kor házkutatási engedéllyel érkeztek, kérdezték, én írtam-e ezt a dolgozatot. Semmit nem tagadtam, vállalom érte a felelősséget, mert semmi olyan nincs benne, ami gátolná a vírus elleni védekezést. Ebben hír sincs, nem hogy rémhír, ez inkább egy filozófiai okfejtés.”

A férfi úgy érzi, a rendőrök korrektül bántak vele, neki úgy tűnt, hogy se a rendőrök, se az ügyészek nem tudták, hogyan kellene értelmezni esetében a rémhírterjesztést.

Azért írtam meg, mert elegem van a félrevezetésből, a ferdítésekből, elegem van mindenből, amivel hülyítik az embereket, és a Facebook az egyetlen, ahol ki tudom engedni ezt a gőzt – mondta az ügyet elindító bejegyzéséről.

Vele a kihallgatást követően azt közölték, hogy nem lesz folytatása az ügynek, mert nem valósult meg bűncselekmény. Az eljárás viszont így sem múlt el nyomtalanul.

„A páromnak ma van a születésnapja, a fiam online vizsgázik, remegett kezük lábuk, hogy most mi lesz, de én hittem abban, hogy ebből nem lesz semmi. Elmondtam a rendőröknek is odabent, hogy a foglalkozás elérte azt az eredményét, hogy engem valószínűleg bekussoltatnak. Nem vagyok megijedve, nem félek, az én pofám nem lesz kisebb, csak a barátaim, rokonaim fognak figyelmeztetni, hogy állítsam le magam.”

A rendőrség videós közleményében, ami még kedd este is elérhető volt az oldalukon, más mellett az olvasható, hogy „a világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat”.

A rendszerváltáskor nem ezt képzeltünk el, boldogok voltunk, mosolyogtunk, ma nincs ember, aki mosolyogna és ez nem a migránsoktól van és nem is a vírus miatt – mondta András.

Ebben a bejegyzésben a férfi véleményt nyilvánít, kritizálja a kormányt. Ez azért fontos, mert a rémhírterjesztés nem véleményekről szól – idézi a zsidó lap Kaputa Júliát, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének munkatársát.

Kaputa szerint a nemrég módosított rémhírterjesztést csak szándékosan lehet elkövetni, akkor, ha valaki valótlan tény állításával, vagy valamilyen valós tény elferdítésével akadályozza a járvány elleni védekezést. A TASZ álláspontja szerint ezek fel sem merülhetnek a férfi facebookos bejegyzése esetében.

Nem csak azt kellene tudnia az elkövetőnek, hogy nem igaz, amit állít, hanem azt is, hogy akadályozni fogja vele a hatóságokat – tette hozzá Kaputa.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »