Az UEFA eljárást indított a magyar szövetség ellen

Az UEFA eljárást indított a magyar szövetség ellen

Pirotechnikát használtak a magyar szurkolók, és állítólag elállták a menekülőútvonalat. Nem egyedül ülünk a szégyenpadon.

„A magyar labdarúgó-válogatott szurkolóinak többsége – az Európa-bajnokság magas mércéjével mérve is – kiemelkedően jó hangulatot teremtett Bordeaux-ban. A mieink első csoportmeccsén az UEFA jelentése alapján ugyanakkor eljárás indul a magyar szövetséggel szemben egyes incidensek miatt” – írta honlapján a szövetség, az azonban nem derült ki, pontosan milyen incidensekről van szó.

A válasz hamar megérkezett, a HVG kérdezett rá leghamarabb. Az UEFA pirotechnikai eszközök használata miatt indít vizsgálatot, illetve egy másik, kisebb súlyú ügyben is vizsgálódnak, amely arról szól, a magyar drukkerek elállták-e a menekülőutakat a stadionban. Magyarországon ugyebár sokan szeretik állva nézni a meccseket, mindegy, hogy a székeken vagy a lépcsőn. Régi hagyomány ez, de egyes csúcsbajnokságokban, mint például a Premier League, és a nagyobb tornákon, mint az Eb, ilyet elvileg nem nagyon lehet. A magyar tábor egyébként szinte végig állt az osztrákok elleni meccs alatt.

A magyar szövetség nem az egyetlen, mely ellen vizsgálat indult az elmúlt napokban. A törökök és az albánok ugyanúgy „tüzeztek” a lelátón meccseiken, egy horvát szurkoló pedig berohant a pályára, hogy együtt örüljön kedvenceivel a törökök elleni gól után.

A horvát drukker megfeledkezett magáról, a szövetség kaphat miatta a fejére Fotó: Bulent Kilic / Europress/AFP

Az oroszok jártak a legrosszabbul: vandál szurkolói miatt a szövetséget 150 ezer euróra büntette az UEFA, és felfüggesztett kizárást helyezett kilátásba arra az esetre, ha a drukkerek még egyszer randalíroznak a stadionban.

Mint ismert, az orosz–angol meccsen az orosz szurkolók megkergettek, majd agyba-főbe vertek néhány angolt. Ez persze csak a folytatása volt a napok óta Marseille utcáin zajló embervadászatnak. Arról, hogy miért is csinálják, egy orosz huligán vallott egy francia újságírónak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »