Az SZMPSZ az idei évben is meghirdeti a fiatalok tehetséggondozására irányuló versenyeit

Az SZMPSZ az idei évben is meghirdeti a fiatalok tehetséggondozására irányuló versenyeit

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) 2025-ben is meghirdeti a felvidéki magyar tanintézmények diákjai számára a természettudományi és művészeti versenyeit, vetélkedőit. Az idén harmincöt éves pedagógusszövetség a felvidéki pedagógustársadalom képzése és támogatása mellett a fiatal generáció tehetséggondozását is fontosnak tartja. Erre irányulnak a napokban meghirdetett egyéni és csapatversenyei is.

Az SZMPSZ a 2024/25-ös tanévben immár hatodik alkalommal hirdeti meg  az ÖKO-LOGIKA  Környezetvédelmi Csapatversenyét. A vetélkedőt az alapiskolák 7–9. évfolyama, illetve a nyolcosztályos gimnáziumok 2–4. évfolyama tanulóinak jelentkezését várják.

Ahogy a közleményükben megfogalmazták: „A csapatverseny célja a környezetről alkotott ismeretek elmélyítése, az önálló ismeretszerzés készségének fejlesztése, a globális fenntarthatósági problémák és a földi rendszer véges kapacitásainak ismeretében a rendszerszemléletű, komplex ökológiai gondolkodás megalapozása”.

Mindezzel a természettudományos ismeretek gazdagítására és tehetséggondozásra törekszenek a szervezők. A verseny csapatverseny, a csapat három tagból áll

– a vegyes korcsoport engedélyezett. Iskolánként egy csapat jelentkezhet.

A jelentkezési határidő február 28-a. A VI. ÖKO-LOGIKA Környezetvédelmi Csapatversenyről további információkat a Pályázati rovatunkban olvashatnak.

A pedagógusszövetség negyedik alkalommal hirdeti meg az idei évben a Felvidéki Fizikaversenyét. A megmérettetésre az alapiskolák 8. évfolyamának tanulói, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok 3. évfolyamának diákjai jelentkezhetnek.

Mint a szervezők fogalmaznak, a verseny célja a magyar iskolába járó tehetséges diákok érdeklődésének fizika felé fordítása, a fizika tantárgyként való népszerűsítése, a versenybe bekapcsolódók problémamegoldó, megfigyelő, kísérletező, szövegértési, lényeglátó képességének fejlesztése. Továbbá lehetőséget kínál a fizikában kiemelkedő tehetségek számára, hogy bemutathassák tudásukat és elmélyíthessék ismereteiket.

Hírdetés

A IV. Felvidéki Fizikaverseny jelentkezési határideje február 28-a. További információkat a Pályázati rovatunkban olvashatnak.

Az SZMPSZ ugyancsak meghirdeti a 2024/25-ös iskolaévben a Jókai és kora irodalmi-műveltségi versenyt az alapiskolák felső tagozatos és a nyolcosztályos gimnáziumok 1–4. évfolyamos diákjai számára.

„Az idei évfolyam különösen jelentős, hiszen a Jókai-emlékévvel az írófejedelem születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. Az író mindig nagy szeretettel fordult szülővárosa felé, Komárom gazdag eseménysorozattal emlékezik rá, ebben kapott helyet az országos vetélkedő is”

– hangsúlyozzák a szervezők.

Hozzáteszik: az egész magyarság tiszteleg Jókai hatalmas életműve előtt, melynek újrafelfedezésére, a klasszikus magyar irodalom olvasására, az íróra mint emberre irányítjuk a fiatal korosztály figyelmét. Az olvasás nem csupán remek időtöltés: javítja a koncentrációt, az íráskészséget, fejleszti a memóriát, a szövegértést, bővíti a szókincset, gyarapítja az ismereteket és magabiztosabb társalkodóvá tesz – húzzák alá a kiírásban.

A XIX. Jókai és kora irodalmi-műveltségi versenyre február 14-ig várják a jelentkezéseket. További részleteket a Pályázati rovatunkban olvashatnak.

A Kaszás Attila Versmondó Fesztivál is folytatódik az idei évben. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a komáromi Jókai Mór Alapiskola, Komárom város és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ 2025. június 7-én, a Jókai Napok előzetes rendezvényeként meghirdeti a XVIII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált.

„A verseny Kaszás Attila, a sajnálatosan fiatalon elhunyt felvidéki származású kiváló színművész máig elevenen élő emléke előtt tiszteleg. Az ő tragikusan félbeszakadt sikeres pályája példaként szolgál minden feltörekvő tehetséges fiatalnak. Célunk, hogy újabb bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk a tehetséges versmondó diákok számára, és ráirányítsuk a figyelmet a klasszikus és modern magyar költészetre” – olvasható a pályázati kiírásban.

A jelentkezési határidő április 25-e. A XVIII. Kaszás Attila Versmondó Fesztiválról bővebben a Pályázati rovatunkban olvashatnak.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által életre hívott és koordinált vetélkedőkről a közösségi oldalukon,  valamint a honlapjukon is tájékozódhatnak.

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »