Az SZDSZ-es szektavezér az amerikai nagykövetnek akar panaszkodni a „sátáni” Orbán-rezsimről

Az SZDSZ-es szektavezér az amerikai nagykövetnek akar panaszkodni a „sátáni” Orbán-rezsimről

Iványi Gábor, a történelem szemétdombjára került SZDSZ egykori parlamenti képviselője találkozni akar az új amerikai nagykövettel, hogy neki is előadhassa közepesen ismert rágalmait Orbán Viktorról, az itteni zord viszonyokról és az általa vezetett szekta hányattatásairól. Bár az SZDSZ – félmilliárdos adósságot a magyarok nyakába akasztva – szerencsére kimúlt, itt felejtett politikusai révén az SZDSZ-es tempó, a Magyarországot külföldieknek följelentő-rágalmazó sunyiság, a hazaárulás köztünk él.

Látogatásra hívta az új budapesti nagykövetet, David B. Cornsteint Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevű szekta vezetője, hogy személyesen fölhomályosítsa őt a következőkről: az Orbán-kormány egyházak szerzett jogait megvonta, egyházi státuszukat megszüntette, és nem hajtja végre az erre vonatkozó európai bírósági határozatokat. A volt SZDSZ-es politikus a Bartus László-féle Amerikai Népszavának árulta el bizalmasan, hogy neki bizony találkozhatnékja van a nagykövettel, a lap pedig szerencsére nyilvánosságra hozta ezt a rendkívül fontos, exkluzív információt. Hiszen magas a nóvum-faktora annak, hogy Iványi hétszázötvenkettedszerre is el szeretné mondani valakinek, milyen galádság érte szektáját. Ráadásul teljességgel kizárt, hogy Mr. Cornstein eddig találkozott volna a 4567397 darab magyar, és ennél is több külföldi újságcikk valamelyikével, amely az Iványi-csapat szenvedéstörténetét taglalta. Kizárt. Meg kell hát ismertetni a nagykövetet vele!

Bizonyos, hogy a szuperhatalom képviselője másra sem vágyik, mint hogy végre fogadhassa ennek a komoly (pár száz fős) szakadár szektának a vezetőjét, és órákon keresztül hallgathassa el-elcsukló hangú nyünnyögését… Iványi amúgy azért akar elbeszélgetni Cornstein úrral, mert a nagykövet a Szombat című zsidó magazinnak a minap azt nyilatkozta: igen kedvezőek a tapasztalatai Magyarországon, nem látta nyomát az itteni diktatúrának, egyetlen elégedetlen emberrel sem találkozott. Mint fogalmazott:

Hát, most elégedetlen embernek itt van mindjárt Iványi, aki egyébként – természetesen –, mint szektavezér óhajt eldiskurálni a nagykövettel (már ha kap tőle időpontot), nem pedig egykori SZDSZ-es parlamenti képviselői (1990-1994, 1998-2002), vagy félállású ellenzéki aktivista minőségében.

A korábbi egyházügyi törvény alapján összesen 360 (azaz háromszázhatvan) egyház működött Magyarországon, zömük semmilyen érdemi, vallásos tevékenységet nem végzett. Ezért az Orbán-kormány elhatározta, szűkíti a kört, kizárja az egyházi státuszból az úgynevezett bizniszszektákat, a mindenféle kuruzsló, távgyógyító, ügyeskedő szektákat, politikai fedőszervezeteket, illetve a tökéletesen jelentéktelen szerveződéseket. Logikus: az egyházi státusznak legyen nimbusza, ne nevezhesse magát minden jöttment alakulat egyháznak. A 2011-ben elfogadott, majd módosított egyházügyi törvény alapján a hazai metodisták (csaknem negyven másik szervezethez hasonlóan) egyházi státust kaptak, ám a metodistákból még a rendszerváltás előtt kivált szakadár szekta, az Iványi-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (több, mint háromszáz másik gittegylettel együtt) nem. 2012. március 1-je óta Iványiék nem nevezhetik magukat egyháznak, csupán egyesületnek.

Iványi Gábor jelentősen fölhorgadt a döntés ellen, és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig futott, amely természetesen igazat adott neki és 935 millió (!) forintnyi kártérítést ítélt meg a sértett szektának. (Persze, Strasbourgtól nem is várhattunk mást. Ott még a Breivikhez hasonló tömeggyilkosok is sokmilliós kártérítést kaphatnak, ha nem elég nagy a cellájuk, vagy hidegen kapják a kávét. Hagyó Miklósnak például a börtön penészes falai, egy rablónak a késve megkapott ügyészi indítvány, két bangladesi migránsnak pedig a tranzitzóna Magyarország felé való zártsága miatt ítéltek meg több milliós kártérítést. Évekkel ezelőtt írtam, de ma is aktuális: Magyarországnak érdemes lenne megfontolnia, hogy egyszer és mindenkorra függetlenítse magát a strasbourgi „viccház” őrült döntéseitől.)

Hírdetés

Egy érdekes adalék: korábban a parlament vallásügyi bizottsága a kérelmezők tevékenységével, tanításával és múltjával összefüggő feltételek fennállásáról a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kérte, ám az nem nyilvánított véleményt, mondván, a vizsgálat nem tudományos kérdés, hanem igazgatási feladat és felelősség. Ebből is látszik: Strasbourg viszont a vallásügyi kérdésekhez, az igazgatási feladatokhoz és úgy általában mindenhez (is) sokkal jobban ért, mint bármely ország nemzeti parlamentje és kormánya…

Ám a Strasbourg által megítélt egymilliárd is kevés Iványi egyesületének – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Szabó Szabolcs, a megszűnt Együtt politikusa a minap a parlamentben a szekta anyagi ellehetetlenülése miatt sopánkodott. Válaszában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes alaposan helyretette az egykori SZDSZ-es Iványit, amiért az lelkészhez méltatlanul folyamatosan gyűlöletet szít. Mint fogalmazott:

Egyébként Iványiék anyagi helyzetéért nemcsak az egymilliárdos kártérítés miatt nem kell aggódni, hanem azért sem, mert például 2009 és 2016 között több, mint félmilliárd forintnyi uniós támogatást kaptak (viszont gazdálkodási beszámolóikat nem tették közzé). Írásbeli válaszában Semjén utalt rá: az Iványiék által működtetett szociális és köznevelési intézmények jelentős részét a vonatkozó rendelkezéseket kihasználva, 2010 és 2011 között vették át olyan önkormányzatoktól, amelyek költségvetési problémáik miatt nem tudták ezeket megfelelően működtetni. Ezek az átvételek zömmel olyan helyeken történtek, ahol Iványiéknak nem voltak híveik. Így Semjén szerint valószínű, hogy az átvételek nem a lelkiismereti és vallásszabadság intézményi biztosítására, hanem az egyházi kiegészítő normatíva igénybevételéért történtek.

A vélelmezett trükközés ellenére az állam egyelőre fizeti ezeknek az intézményeknek a működését – derült ki a miniszterelnök-helyettes leveléből. Bár Iványi évek óta haknizik az ellenzéki médiában azzal, mennyire ellehetetlenítették őket, ehhez képest – mint azt Semjén Zsolt fölidézte – Iványi ágált a leghangosabban az egyházügyi törvény 2015-ös módosítási tervezete ellen, pedig az átadta volna az egyházak elismertetési jogát a bíróságnak, s így akár az Iványi-szekta is újra egyház lehetne. Gondolom, a 2015-ös módosítás okafogyottá tette volna a további tüntizgetést, médiahaknizgatást, amibe már úgy belejött.

A teljes cikk ITT olvasható el!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »