Az SNS visszatérne a négy megyéhez, az ötlet egyelőre csak a Smernek tetszik

Az SNS visszatérne a négy megyéhez, az ötlet egyelőre csak a Smernek tetszik

Az SNS visszatérne a négy megyéhez, az ötlet egyelőre csak a Smernek tetszik Tokár Géza2025. 08. 18., h – 17:20

A múlt heti koalíciós tanácson váratlan módon nem csak az aktuális problémákról tárgyaltak a pártok – az SNS bemutatta a koncepcióját az ország területi átrendezésre. A kevesebb megyével a magyarok is rosszul járnának, sokan tiltakoznak.

A Smer, a Hlas és az SNS mentőszolgálatok üzemeltetése ügyében kiírt pályázatok valamint az energiakompenzáció mellett más témákról is röviden tárgyalt a tanácskozáson – az egyik ilyen, nagy visszhangot kapott kezdeményezés a megyék számának radikális csökkentése.

SNS: közel áll az emberekhez

Az SNS javaslata szerint ugyan nem szűnnének meg a megyék, mint jogi entitások, de teljesen átrendeznék a megyerendszert: a jelenlegi nyolc önálló közigazgatási egység helyett négy jönne létre, méghozzá az önállóságát megtartó Pozsony mellett egy nyugati, egy közép- és egy kelet-szlovákiai egység.

Az SNS szerint a modell a történelmi hagyományokra alapoz, ráadásul akár ötszáz millió eurót is megspórolhat az állami kiadásokon, ha csökken a hivatalnokok száma és megszűnik néhány – közelebbről nem pontosított – duplikált szolgáltatás. 

A nemzeti párt a hatáskörök egy részét a megyeközpontokban működő járási hivatalokra ruházná át, ezzel pedig tovább szűkítené a magasabb területi egységekhez köthető ügyintézési feladatokat.

Maga a párt egyébként nem először javasolja a felosztás teljes megváltoztatását, de a jelenlegi ötlet nem tűnik túlságosan kiforrottnak: Ján Krišanda, a párt alelnöke hozta elő a megbeszélésen, az SNS pedig a korábbi vitákból kimaradt. Krišanda a saját bevallása szerint is „eredetileg három megyét” javasolt, amiből az egyeztetés végére négy lett. Térképeket ugyan a nemzetiek nem mutattak be, de amennyiben megvalósulna a párt által javasolt modell, az az 1960-ban bevezetett, harminc évig érvényben levő felosztásra emlékeztetne. Az SNS szerint egyébként az állampolgárok „természetszerűleg közelállónak” érezhetik ezt a modellt.

Általános tiltakozás

Aki megszólalt az SNS tervezete kapcsán, az jellemzően bírálta a párt elképzelését az ország újrafelosztására – a szakértők és választott tisztviselők egyetértenek abban, hogy a kezdeményezés egyáltalán nem garantálja a spórolást.

Hírdetés

Jozef Božik, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke a Štandard portálnak kijelentette, hogy a területi átrendezést nem lehet rövid idő alatt megvalósítani és a jelenlegi, nyolcmegyés struktúra egyértelmű eredményeket hozott a fennállásának 21 éve alatt. A tisztviselő szerint értelmetlen ötszáz millió eurós megtakarításról is beszélni a konszolidációs intézkedések részeként, mivel a közigazgatási reform csak fokozatosan léphetne érvénybe. Božik szerint az SNS politikusainak állításait csak marketingszempontból lehet értelmezni.

Hasonlóan nyilatkozott Richard Rybníček trencséni polgármester, a Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) elnöke: szakmailag értelmetlennek nevezte a négymegyés modellhez való visszatérést és kétségbe vonta, hogy az intézkedéssel egyáltalán lehet-e bármit is spórolni. 

„Minden területi reform az elején többletkiadásokkal jár”

 – mutatott rá a polgármester, aki szerint egy hasonló kérdésben fontos lenne, hogy minden politikai párt egyezségre jusson egymással.

Felszólalt a kezdeményezés ellen a Magyar Szövetség is: a párt szerint míg Szent István Magyarországán természetes egységként alakultak ki a régiók, az SNS körzővel-vonalzóval vonná meg az új határokat. 

A magyar párt emlékeztet rá, hogy a közigazgatási reformok már eddig sem a magyar közösségnek kedveztek, a változások pedig tovább nyirbálhatják a magyar érdekképviselet erejét. 

Az SNS felosztása egyébként tovább marginalizálná a magyar közösség politikai súlyát a megyékben, hiszen a nemzetiséghez tartozók aránya mindegyik javasolt megyében tovább csökkenne. 

A Smer támogat, a Hlas hallgat

Az SNS elképzelése könnyen megmaradhatna a párt valóságtól eltávolodott elképzeléseinek csoportjában, de Andrej Danko pártja a hétvégén kapott egy fontos megerősítést – Robert Fico miniszterelnöktől.

Fico gyakorlatilag felkarolta az SNS elképzeléseit és kijelentette, pártjának nincs problémája azzal, hogy támogassa az elképzelést. A miniszterelnök szerint ráadásul alkotmányos többségre sincs szükség egy hasonló módosításhoz, ugyanis a megyék számát nem szabályozza az ország alaptörvénye, csak az elnevezésüket és a hatásköreiket. 

Maga Fico a 2010-es években egyébként többször is hangoztatta, hogy szívesen visszatérne a korábbi területi elrendezéshez, de akkor úgy látta, nincs politikai akarat az országban a változásokhoz.

A Hlas nem szólalt meg a tervezet kapcsán és ennek köze lehet ahhoz, hogy a párt által irányított belügyminisztérium foglalkozik a megyék modernizálásának koncepciójával. A párt egyelőre nem terjesztett be hivatalos javaslatot arról, hogy miképpen képzeli el a közigazgatás modernizálását – a koncepció Michal Kaliňák (Hlas) államtitkár koordinálása alatt készül.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »