Alojz Hlina, az SaS mezőgazdasági „szakértője” szerint ő és Simon Zsolt, a Fórum elnöke rendezték a kettejük közötti versenyt a mezőgazdasági miniszteri posztért. Hlina egy interjúban elmondta, hogy a déli régiókban, többek között Rimaszombatban és Ipolyságon közösen kampányolnak. Nem zárta ki azt sem, hogy ha a következő kormányban ő megkapná az agrárminisztériumot, Simon lesz első államtitkára (helyettese).
Hlina a SME progresszív napilapnak adott interjújában beszélt kettejük kapcsolatáról. Arra a kérdésre, hogy Simon Zsoltot el tudná-e képzelni államtitkárként, Hlina igennel felelt, hangsúlyozva, hogy a minisztérium élére a területhez értő, menedzseri szemléletű vezetők kellenek, és Simon megfelel ennek a kritériumnak.
A beszélgetés során megkérdezték tőle azt is, hogy lakossággal való találkozók során mi a legfeltűnőbb számára. Erre reagálva Hlina meglepőnek nevezte, hogy a lakosság hajlandó meghallgatni az SaS-től a „rossz híreket” is. Úgy véli, az emberek belefáradtak az üres ígéretekbe. Kijelentette, pártja őszintén beszél a várható nehézségekről:
„Engem az lepett meg, hogy tulajdonképpen az emberek hajlandóak ezt meghallgatni, hogy elmondjuk nekik az igazat, hogy valószínűleg nem lesz 13. nyugdíj, a mostani mértékben biztosan nem lesz, hogy nem lesz energiatámogatás, hogy valószínűleg magasabb lesz a munkanélküliség, valószínűleg lesz egy kis recesszió, valószínűleg be kell majd zárni néhány felsőoktatási intézményt, valószínűleg lesz valamilyen elbocsátás. Nos, ennek így kell lennie.”
fogalmazott.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


