Az SaS kivár, Sulík nem mondta meg, mikor térnek vissza a tárgyalóasztalhoz

Az SaS kivár, Sulík nem mondta meg, mikor térnek vissza a tárgyalóasztalhoz

Az SaS akkor vesz részt ismét a koalíciós tanács ülésein, ha úgy fogja érezni, hogy lecsillapodott a helyzet – jelentette ki Richard Sulík gazdasági miniszter, az SaS elnöke a kormány szerdai ülése után.

Leszögezte: pártja folytatni akarja a közös kormányzást. Azt is bejelentette, hogy

az ülésen az SaS megvétózta Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter javaslatát, aki a pedagógusbérek emelését egy csomagban terjesztette elő egyes adók emelésével.

A koalíciós pártok elfogadták az SaS vétóját.

Úgy döntöttünk, tartunk egy kis pihenőt, hogy megnyugodjon a helyzet. Sajnálom, hogy eddig fajultak a dolgok

– mondta Sulík.

Közlése szerint

a kormányülésen Matovičcsal is nyílt eszmecserét folytatott, de azt nem tudta megmondani, mikor vesznek részt ismét a koalíciós tanács ülésén.

Majd ha az lesz az érzésünk, hogy megnyugodott a helyzet

Hírdetés

– mondta.

Sulík azt is leszögezte,

az SaS valamennyi minisztere Eduard Heger (OĽANO) kormányfő rendelkezésére áll.

Ő a főnökünk, ezt tiszteletben tartjuk

– tette hozzá.

Az SaS távolmaradása nem veszélyezteti az állam működését. Sulík azt mondta, hogy

a koalíciós javaslatokról készek egyeztetni a kormányfővel és a többi miniszterrel, így beleegyezésüket tudják adni az egyes javaslatokhoz, amire a koalíciós szerződés értelemben szükség van.

Az egyeztetés vonatkozik a parlamenti frakciókra is. Sulík szerint előnye is van annak, hogy nem lesznek ott a koalíciós tanács ülésein, így az egyes törvényjavaslatok mostantól rendes tárcaközi egyeztetésen mennek át. Az SaS elnöke a Smer-SD vele szembeni bizalmatlansági indítványára is kitért. Úgy érzi, továbbra is bírja a kormánypártok támogatását.

Meglátjuk, hány képviselőnek lesz az a benyomása, hogy annyira rosszul végzem a munkám, hogy le kell váltani engem

– mondta.

A pedagógusbérekkel és egyes adók emelésével kapcsolatban azt mondta, abban az esetben hajlandók tárgyalni erről, ha más adókat viszont csökkent a kormány. Szerinte a pedagógusbérek emelésére futná a költségvetésből, nem kell más adók emeléséhez kötni.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »