Az SaS észhez tért, a parlament már dolgozik: Gyorsított eljárásban döntenek a jövő évi költségvetésről

Az SaS észhez tért, a parlament már dolgozik: Gyorsított eljárásban döntenek a jövő évi költségvetésről

Az SaS végül belátta, hogy politikailag védhetetlen számára, ha blokkolja a parlament ülését, mely többek között a jövő évi állami költségvetésről is dönt.

A blokkolással ugyanis az embereknek nyújtandó segítség lehetőségét is elveszik, amire a kormánykoalícióban maradt pártok rá is mutattak.

Az SaS végül visszavonulót fújt, és hogy formálisan megőrizze arcát, mindezt azzal indokolta, hogy időközben megkapták a költségvetéssel kapcsolatos azon számokat, melyek hiánya miatt blokkolták a büdzsét.

Hírdetés

A parlament mai ülésnapján így 94 igen szavazat mellett jóváhagyták a javaslatról szóló gyorsított eljárást, melynek értelmében 1,5 milliárd euróval a bevételi és a kiadási oldal is megemelkedett.

Az így nyert plusz összegből 207,6 millió euró jut 13. nyugdíjra, 190 millió euró pedig a legkiszolgáltatottabb csoportok támogatására.

A gazdasági tárca 900 millió eurós keretösszegből tud majd támogatást adni a vállalatoknak, a közszféra megemelkedett kiadásaira pedig 200 millió euró áll majd rendelkezésre. Legalábbis a javaslat szerint.

SITA/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »