Az SaS “antiszociális politikát” folytat, a járvánnyal kapcsolatos támogatások 84 százalékát vágná vissza

Az SaS “antiszociális politikát” folytat, a járvánnyal kapcsolatos támogatások 84 százalékát vágná vissza

Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter szerint az SaS a költségvetés megemelésének nagy részét szabotálná, annak ellenére, hogy a koronavírus káros gazdasági hatásainak enyhítésére fordítanák az összeget, ráadásul az erről szóló döntéseket a kormány már korábban meghozta. A pénzügyminiszter szerint a büdzsé 3,4 milliárd eurós megemelését az SaS 1,8 milliárdra faragná le. Nem kizárt, hogy újabb koalíciós válság robban ki az ügy miatt.

Az SaS korábban élesen kritizálta a pénzügyminisztert a költségvetési hiány és az államadósság megemelése miatt, és a javaslat vétózásával fenyegetőzött, egyúttal Richard Sulík személyesen is támadta Igor Matovičot a büdzsé módosítása miatt.

Matovič keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a hétfői Koalíciós Tanácson Richard Sulík SaS-es pártelnök/gazdasági miniszter és Marek Viskupič, az parlament pénzügyi bizottságának elnöke (szintén SaS) saját költségvetési javaslattal rukkoltak elő. Ebben azoknak a tételeknek módosítását kérték, amelyekről egyébként a kormány már korábban döntött.

Matovič most ezt – szokatlan módon – nyilvánosságra hozta, elmondása szerint azért, mert a rávilágítson a vita lényegére, és hogy mindenki levonhassa a maga következtetéseit.

A pénzügyminiszter 14 kulcsfontosságú tételt emelt ki, amelyek kapcsán az SaS kijelentette, hogy a minisztérium pazarolja a forrásokat. A bemutatott listán a következő különbségek szerepelnek az pénzügyminisztérium és az SaS javaslatai között.

„Kérdezzük az SaS illetékeseit, hogy mit gondolnak, melyik étteremtulajdonosnak vagy vendéglátósnak ne fizessük ki a megígért támogatást?”

Hírdetés

tette fel a költő kérdés Matovič.

Ennek a tételnek a külön érdekessége, hogy Sulík gazdasági miniszterként egy május 5-é-n keltezett levelében felszólítja a pénzügyminisztert, hogy a támogatás nagyságát 20 millió euróban határozza meg. Matovič szerint a minisztérium pontosan a kért összeget írta bele a költségvetési módosításba.

„És ezután pedig kijelentik, hogy nem támogatják azt a költségvetési tervezetet, amely alapján megkapnák a kért összeget. És a kért 20 millió helyett azt akarják, hogy csak 10 millió szerepeljen”

mondta.

Matovič elmondása szerint az SaS nyíltan a teljes költségvetés blokkolásával fenyegetőzik, így a pénzügyminisztérium nem tudná tovább utalni a pénzt a minisztériumokhoz, hogy azok megint tovább küldjék rendeltetési helyükre. Mint mondta, hasonló helyzet alakulhat ki, mint az Egyesült Államokban, ,mikor a demokraták és a republikánusok nem tudtak egyezségre jutni az állami kiadásokról, és emiatt az államapparátus megbénulása fenyegette őket.

Matovič megjegyezte, hogy a vállalkozások és egyének járvánnyal kapcsolatos támogatására szánt kereteket az SaS 84 százalékkal vágná vissza.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »