”Az ÖVP ki akarta kényszeríteni a visszavonulásom a belügyminiszteri pozíciótól"

…Az ÖVP követelései szerint, amelyeket szombaton állított, másik területre kellett volna kerülnöm, HOGY A BELÜGYMINISZTÉRIUMOT AZ ÖVP FOGLALHASSA EL. A fejlemények emiatt, az ÖVP által a délutáni órákban gyakorolt nyomás okán alakultak úgy, hogy a kancellár nem a tervezett kettő órai időpontban, hanem háromnegyed nyolckor lépett a médiumok elé. A »marhavásárt« visszautasítottuk…

„Kedves Barátaim!

Az ÖVP tegnap egyoldalúan felmondta a kormányzati együttműködést. Ezért várhatóan szeptemberben új választásokra kerül sor. A kancellár szavai szerint ez Ausztriáról szól. Az elmúlt órák és napok eredményei azonban megmutatják, hogy ez nem így van. Ez mindössze Kurz szövetségi kancellár és az ÖVP hatalmáról szól. És nyilvánvalóan egy kormány felrobbantásának áráról is, amely sok éve a legnagyobb elismerést vívta ki a munkájával.

Heinz-Christian Strache és Johann Gudenus privátbeszélgetései, melyek Ibizán illegálisan lettek felvéve, katasztrofálisak és felelőtlenek. Ilyen beszélgetésket és viselkedést folytatni kétségtelenül nagy hiba. A kép katasztrofális. De ez a két érintett képe, nem a párté.

Hírdetés

Mindketten vállalták a felelősséget, és minden hivataluktól visszavonultak, melyeket a köztársaságban és az FPÖ-ben gyakoroltak. Ez volt az, amiben Strache több személyes beszélgetés során Kurz kancellárral megegyezett, hogy a kormányzati munka folytatódni tudjon. Ezen felül csak néhány tartalmi pontot kellett volna kidolgozni az újrakezdéshez. Ezzel kapcsolatban szombat délelőttig egység uralkodott a koalíción belül. A Strache-nyilatkozat a megegyezés szerint délben, Kurzé délután egykor, illetve legkésőbb kettőkor következett volna. Az FPÖ tartotta a szavát.

Miért nem lett megállapodás? Az ÖVP-nak titokban más valódi célja volt. Ki akarta kényszeríteni a visszavonulásom a belügyminiszteri pozíciótól. Ez azt jelenti: továbbkormányozott volna, de az FPÖ-t mellőzve a belügyből, anélkül a keményvonalas és konzekvens politika nélkül, amit a biztonság és menekültek terén folytattunk, és amit a népesség széles köre támogatott.

Az ÖVP követelései szerint, amelyeket szombaton állított, másik területre kellett volna kerülnöm, HOGY A BELÜGYMINISZTÉRIUMOT AZ ÖVP FOGLALHASSA EL. A fejlemények emiatt, az ÖVP által a délutáni órákban gyakorolt nyomás okán alakultak úgy, hogy a kancellár nem a tervezett kettő órai időpontban, hanem háromnegyed nyolckor lépett a médiumok elé. A »marhavásárt« visszautasítottuk.

A szabadságpárti belügyminisztérium már régen szálka volt az ÖVP szemében. Elsősorban a tiszta és konzekvens vonal miatt, amit a menekült- és bevándorlsápolitikában osztrák és európai földön képviseltünk, az ENSZ migrációspaktumának elutasítása miatt, a menekültek más országokból Ausztriába való kényszerbetelepítésének világos elutasítása miatt, a kiutazási központok felállítása miatt. Ezeket a kérdéseket az FPÖ – bár az ÖVP mindvégig ellenezte – végigvitte. A legutolsó konfliktus a menekültek óradíjának másféleuróra való csökkentése körül alakult ki. A kancellár az FPÖ ezirányú követelését kezdetben nyíltan támogatta. Később azonban megpróbált rábírni, hogy a csökkentéstől, amelyben megegyeztünk, álljak el. Erre azonban nem voltam kész.”

Herbert Kickl


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »