Az óvodások sírtak és reszkettek a gender-terror hatására, a szülők felháborodtak

Hol máshol történhetett volna az eset, mint a liberalizmus tengerentúli fellegvárában, Kaliforniában. Az óvodásokat sokkolta a genderőrület. A lányom sírt és remegett. Rettegett attól, hogy fiúvá változhat” – nyilatkozta az egyik szülő a CBS-nek.

A szülőket felháborította az, hogy előzetes egyeztetés nélkül tartottak “előadást” a transzneműségről, ahol a gyermekeknek azt magyarázták, hogy bármikor megválaszthatják nemüket.

Az óvodásoknak két könyvből olvastak fel, amelyek a transzneműség témakörére épültek, az egyiket állítólag egy “nemváltás alatt álló” gyerek adta az óvónő kezébe. Egy másik felháborodott szülő szerint a szülőket tájékoztatni kell, és be kell vonni a döntéshozatalba. Jogunk van eldönteni, mit mutatnak meg a gyermekeinknek, és mikor.”

Hírdetés

Az óvónő ugyanakkor “büszke a gyerekekre”, nem tartja magát felelősnek, épp ellenkezőleg: ő csak segíteni akart az óvodásoknak. Kollégáitól csak megerősítést kapott, az egyikőjük már egyenesen nácizmust vélt felfedezni a kritikák mögött:Nagyon rossz irányba indulunk el, ha könyveket helyezünk tiltólistára, és megszabjuk, hogy mit olvashatunk az osztálytermen belül.”

Az óvoda igazgatótanácsa valószínűsíthetően szeptemberben tárgyalja a transznemű tananyag kérdését.

888.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »