Az osztrákok szép lassan újra felfedezik, hogy a deportálás a megoldás

Az év első négy hónapjában mintegy nyolcvan százalékkal több "menekültet" küldtek vissza Ausztriából származási országába, mint a tavalyi év hasonló időszakában – számolt be a belügyminisztérium közlésére hivatkozva a Die Presse című osztrák lap kedden.

Januártól áprilisig 2300 bevándorlót utasítottak ki az országból, tavaly ugyanekkor 1300-at. Ezen felül 1500-an önként hagyták el Ausztriát idén.

A benyújtott menedékkérelmek száma csökkent: 2017 első négy hónapjában összesen 8400 kérelmet adtak be az osztrák hatóságokhoz, tavaly ugyanekkor 18 600 igény érkezett be.

Hírdetés

A tárca korábbi közlése szerint idén a januártól márciusig befutott kérelmek több mint hatvan százalékát férfiak adták be. Jellemzően szíriai, afganisztáni és nigériai "menekültek" szeretnének Ausztriában maradni.

A Kronen Zeitung című osztrák lap kedden arról írt, hogy az Osztrák Integrációs Alap (ÖIF) legutóbbi tanulmánya szerint Ausztria közkedveltebb a bevándorlók körében, mint Franciaország, hiszen míg Párizsban minden ötödik, addig Bécsben minden negyedik lakos külföldi. A tanulmány szerint Franciaország lakosainak közel hét, Ausztria lakosságának több mint 15 százaléka külföldi állampolgárságú.

Wolfgang Sobotka belügyminiszter korábbi közlése szerint Ausztria ezer eurót fizet az első ezer önkéntesen hazautazó "menekültnek", és nagyobb figyelmet fordít a visszatérésükről szóló tájékoztatásra. A miniszter szerint 2019-ig mintegy 50 ezer illegális bevándorlónak kell elhagynia az országot.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »