Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter kiállt a szlovén-osztrák határszakaszon tervezett kerítés építése mellett, és arról beszélt csütörtökön, hogy meg kell teremteni a közrend fenntartásához szükséges feltételeket ugyanúgy, mint ahogyan azt a tömegrendezvényeken, a koncerteken vagy akár a tüntetéseken teszik.
Hm… Vajon mi lesz a kerítésünk következő neve újbeszél nyelven? |
A kerítésre az unió külső határain lévő állapotok miatt van szükség – közölte a kisebbik koalíciós partnert, a konzervatív Osztrák Néppártot képviselő Sebastian Kurz.
Magyarországra utalva közölte, már hónapokkal ezelőtt ő maga is arról beszélt, hogy amennyiben nem oldódik meg az unió külső határszakaszain a helyzet, úgy egyre több állam próbálhatja majd maga orvosolni a problémát.
Közölte, arról nem szeretne vitatkozni, hogy miképpen nevezzék ezt a létesítményt, amelyet szerinte akár rácsnak is lehetne hívni.
Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter eközben arról beszélt, hogy Ausztria már nemcsak transzfer-, hanem célország is lett. Ausztria lakosságszámához viszonyítva már sokkal inkább érintett a menekülthelyzetben, mint Németország – közölte a tárcavezető, aki szerint jelenleg 60 ezer 500 menekült jogosult alapellátásra Ausztriában.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk:
– "Kerítéseknek nincs helyük Európában" – de kapu oldalsó szárnyakkal már simán jöhet
– Az osztrák kancellár megmagyarázza: "nem is kerítés lesz a miénk, hanem kapu… oldalsó szárnyakkal"
– "Építési jellegű" munkálatok kezdődhetnek az osztrák-szlovén határszakaszon
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »