Az osztrák kancellár nem kíván a V4-ekkel szövetségre lépni

Az osztrák kancellár nem kíván a V4-ekkel szövetségre lépni

Kurz a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az attól jobbra elhelyezkedő, EU-szkeptikus Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szövetségével december közepén létrejött kormány élén áll. A két párt határozottan bevándorlásellenes, és ez olyan spekulációkhoz vezetett, melyek szerint Ausztria inkább a V4-ekhez közeledne, semmint nyugat-európai EU-tag szövetségeseihez. 

A 31 éves kancellár pénteken óva intett a túlzott következtetésektől. 

„Vannak intézkedések és kezdeményezések, amelyeket örömmel fogadnak a nyugat-európai országokban, másokat pedig talán a visegrádi országok üdvözölnek, és vannak olyanok, amelyekben az Európai Unió mind a 27 tagállamával egyetértünk”

Hírdetés

– mondta a Seggaubergben tartott kormányülés utáni sajtótájékoztatón. 

Kurz tervei szerint a következő hetekben Párizsba és Berlinbe látogat. Sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy várakozása szerint tárgyalása Angela Merkel német kancellárral szívélyes lesz, és hangsúlyozta, hogy Németország Ausztria legnagyobb szomszédja és legfontosabb gazdasági partnere.

Emmanuel Macron francia elnököt illetően úgy fogalmazott: „egyértelműen mindenkinek jó az EU-ban, hogy Franciaországnak olyan elnöke van, aki változásokat akar” az integrációban.

Az osztrák kancellár szavai szerint olyan Európai Unióra van szükség, amely erős a nagy kérdésekben, így a határok biztonságában, de számos politikai döntést a tagállamokra és régiókra hagy. 2018 második felében Ausztria lesz az EU soros elnöke.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »