Az osztrák hatóságok kitoloncolnának néhány afgánt – a média már sajnáltatja is a kiváló villanyszerelő-gyakornokot

Az osztrák sajtóhoz nemrég eljuttatott lista szerint több mint százötven afgán "menedékkérőt" toloncolhatnak ki Ausztriából. Az esetek egy részében a kitoloncolást az alkotmánybíróság határozata nélkül, haladéktalanul végre kell hajtani – közölte kedden az ORF televízió.

A listán szereplő afgán "menedékkérők" között férfiak, nők és gyermekek is vannak, a legfiatalabb egy másfél éves kislány. A kiutasítottak egyike a 21 éves Hossein K., aki egy kórházban volt villanyszerelő-gyakornok, tanulmányi idejének több mint felét már letöltötte, oktatói szerint jó teljesítményt nyújtott, menedékkérelmét azonban a közigazgatási bíróság elutasította. Ő egyike azoknak, akiknek ügyében az alkotmánybíróság még nem hozott ítéletet.

A tervek szerint az emberek egy részét Kabulba szállítják. Ausztria mindeddig nem támogatta, hogy kisgyermekes anyákat és 18 év alattiakat kitoloncoljanak háborús területekre. A belügyminisztérium osztrák sajtónak adott tájékoztatása szerint most sem tervezik ilyen nagy létszámú csoport kitoloncolását. A gyermekeket és a betegeket felszállás előtt megvizsgálják, alkalmasak-e a hosszú út megtételére.

Hírdetés

Az Új Ausztria és Liberális Fórum emberjogi szóvivője, Stephanie Krisper az Afganisztánba történő kitoloncolások azonnali leállítását követelte.

A szeptember 29-én tartandó parlamenti választás, illetve az új kormány megalakulása után a kitoloncolással kapcsolatos szabályozás is változhat. Az Osztrák Néppárt például azt javasolja, hogy a menedékkérők a tanulmányi idejük alatt kapjanak tartózkodási engedélyt Ausztriában, ha pedig a későbbiekben menedékjogot is megkapják, maradhassanak az országban.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »