Az osztrák államfő elmebeteg

Az osztrák államfő elmebeteg

Emlékezhetünk, Van der Bellent a centrista jobboldali jelölt ellenében kellett megválasztatni, aki azzal érdemelte ki a “szélsőjobboldali” jelzőt a liberálisoknál, hogy nem tartotta szégyellni valónak, hogy osztrák, fehér, férfi és nem akar tömeges muszlim bevándorlást.

Bellen egy beszélgetés során a következőket mondta ki a széles nyilvánosság előtt:

“Minden nőt meg kell kérni, a vallási okok miatt fejkendőt viselők iránti szolidaritásból maga is viseljen fejkendőt.”

Persze lehet, hogy Bellen nem elmebeteg, hanem egyszerűen egy haza- és nemzetáruló gazember, aki az osztrák, nem muszlim nők integrációját akarja előkészíteni, az Ausztria helyén létrejövő fundamentalista iszlám állam társadalmához. Egyszerűen szoktatja őket.

Ha azonban eltekintünk e valószínű lehetőségtől, azt is feltételezhetjük, hogy Bellen egy nagyon buta liberális, aki afféle ideológiai zombiként automatikusan mindenütt alkalmazza vallása-ideológiája primitív tételeit, függetlenül a kontextustól.

A liberalizmus faék egyszerűségű emberképe három csoportra osztja az embereket, szerencsétlen üldözöttekre, menekültekre, akik mindig jók, kirekesztő fehér, heteroszexuális férfiakra, akik mindig rosszak, valamint olyan emberekre, akik befogadják a szerencsétlen menekülteket, üldözötteket és ezért mindig jók. A befogadás ebben az esetben a teljes kritikátlanságot, az üldözöttel való teljes azonosulást jelenti.

Hírdetés

A liberalizmus rugalmas ideológia, hajlandó egy üldözött csoport kedvéért elárulni egy korábbit, ha az új üldözöttebb vagy egyszerűen trendibben üldözött. Így jártak a zsidók és a nők, pár éve még minden az ő elnyomásukról szólt, de a fiatal muszlim férfiak vonzóbb üldözötti csoportnak bizonyultak. A zsidókat teljesen ejtették, a bevándorló muszlimok zsidók elleni támadásait már meg sem írja a fősodratú média. A nők sem elég vonzott elnyomotti csoport már. Ennek oka, hogy a muszlim nőket nem fehér férfiak, hanem muszlim férfiak nyomják el, ami fogalmilag lehetetlen, egy elnyomott csoport nem lehet maga is elnyomó. Ez is a fehérek bűne, ezért a muszlim nőket úgy kell egyenlősíteni a fehér nőkkel, hogy azokat is a muszlim férfiak elnyomása alá helyezzük, aminek kezdő lépése a fejkendő önkéntes, majd később kikényszerített viselése a nem muszlim nőknél. Egy fehér nő azért mert fehér, elnyomóbb, mint egy nem fehér nő, tehát nagyobb felelőssége van abban, hogy a fehér férfiak úgy nyomják el a fiatal muszlim férfiakat, hogy a muszlim nők is el legyenek nyomva.

A fentiek elolvasása után emlékeztetném a Kedves Olvasót, hogy nem én diliztem be, hanem az osztrák elnök javasolta azt a nem muszlim nőknek, hogy szolidaritásból viseljenek fejkendőt. Tehát nem az elnyomott muszlim nőknek javasolta, hogy ne viseljenek vagy az elnyomó muszlim férfiaknak javasolta azt, hogy ne nyomják már el a muszlim nőket, hanem nyomás alá helyezte a nem muszlim nőket, hogy úgy legyenek szolidárisak az elnyomott muszlim nőkkel, hogy ők is elnyomatják magukat.

És ez a sötét hülye közgazdász professzor valami egyetemen.

Mondjuk így meggondolva valószínűleg veszett is, ha azt gondolja, hogy a fehér nők szolidaritási kendőviselésétől a muszlim férfiak megjavulnak.

www.tutiblog.com

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »