Az összetartozás fontosságát hangsúlyozza a közmédia a 101. trianoni évfordulón

Az összetartozás fontosságát hangsúlyozza a közmédia a 101. trianoni évfordulón

A nemzeti összetartozás napján a közmédia számos csatornája megemlékezik a magyar történelem egyik legtragikusabb napjáról. A Trianonhoz kapcsolódó filmek mellett közéleti emberek, valamint határon innen és túl élő magyarok beszélnek arról, mit jelent számukra az összetartozás.

A Duna Televízión pénteken a 14.20-kor kezdődő Almáriumban Ligeti Dávid történész a Trianon családokra gyakorolt hatásáról fog beszélni. A műsor vendége lesz továbbá Zsuráfszky Zoltán táncművész, aki nagyapja révén személyesen is kötődik a trianoni békeszerződéshez.

Este 20.40-kor kerül adásba A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című dokumentumfilm, amely a XX. századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású beszédét és megszületésének körülményeit dolgozza fel. Ezt követően 21.40-től Áder János ünnepi köszöntőjét ismétli meg a csatorna, ami 2020-ban, a trianoni békediktátum centenáriumi évfordulóján hangzott el.

A Duna World pénteken 18 órától tűzi műsorára Az Énekes madár című tévéjátékot Pártos Géza 1966-os rendezésében. Tamási Áron gyönyörű története a tiszta és őszinte szerelem erejéről és az emberi jellem visszásságairól szól.

Hírdetés

Az M5 kulturális csatorna 18 órától élőben közvetíti Balog Zoltán református püspök beszédét a Nemzeti Színházból, majd egy interjút láthatnak a nézők Vidnyánszky Attilával, a teátrum igazgatójával. Pénteken este 22.15-kor kerül adásba Jókai Mór népszerű regényéből, a Szegény gazdagokból készült 1959-es játékfilm. A nemzedékek sora által olvasott regény egyike a magyar irodalom legismertebb mesterműveinek, filmváltozata pedig színjátszásunk legjavát vonultatja fel.

Az M2 Petőfi TV-n 22.15-kor lesz látható a Hétköznapi Trianon című dokumentumfilm, amelyben két fiatal a trianoni békediktátum okai után kutat Versailles-ban és az erdélyi Bonchidán. Az alkotás bemutatja az 1920 utáni, a jelen korban is érvényes tanulságokat tartalmazó nemzetfejlődést, valamint a velünk élő trianoni következményeket.

A Kossuth Rádió összes műsora kapcsolódik valamiképpen a fájó évfordulóhoz. Pénteken reggel 8 és este 22 óra között minden órában a Krónika előtt felzeng a templomharang egy határon innen vagy túl lévő magyarlakta vidékről. A hallgatók többek között megismerhetik Csíksomlyó, Kassa, Pozsony, Beregszász, Szabadka, Székesfehérvár és Esztergom egy-egy templomának történelmünk szempontjából jelentős szerepét. Délután 15.10-tól a Trendidők és az Édes anyanyelvünk című műsorok helyett az ünnepre való tekintettel Veszteségeink Trianonban – és a közös jövőnk lesz hallható, amelyből kiderül, hogy közigazgatásilag, politikailag és gazdaságilag mit vesztett a trianoni békediktátum következtében a Felvidék. Bemutatnak három, Trianont megszenvedett települést – Komáromot, Sátoraljaújhelyet és Szabadkát –, és szó lesz arról is, hogy e három város lakói miként élték meg a történelmi tragédiát mindennapi életükben. 18 órától a Határok nélkülben pedig a Kárpát-medencei, és a diaszpórában élő magyarok megemlékezéseiről ad összeállítást a csatorna.

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »