Az őshazában megmutatták, milyen lenne a rendfenntartás egy autonóm cigány körzet területén

Dühös falusiak felgyújtották a hadsereg járműveit tiltakozásul azt követően, hogy India északkeleti régiójában, a mianmari határ közelében a biztonsági erők több mint egy tucat embert lelőttek, mert tévesen azt hitték, hogy fegyveresek – közölte a rendőrség vasárnap.

Szandip M. Tamgadzse, a nágaföldi rendőrség munkatársa elmondta: hat munkást öltek meg, miközben hazafelé tartottak egy teherautóval Oting faluban, Mon kerületben. A biztonsági erők azt hitték, hogy egy olyan lázadócsoporttal van dolguk, amely érkezéséről előzőleg értesítették őket. A hozzátartozók rátalálták a holttestekre, és a biztonsági erőkhöz fordultak magyarázatért. "Ekkor a két fél között összecsapás tört ki, a biztonsági erők tagjai tüzet nyitottak, megölve további hét embert. Tizenhárom megerősített halálesetünk van" – mondta a rendőrségi tisztviselő.

Nágaföld állam kormányzatának vezetője vizsgálatot rendelt el a szombaton történt gyilkosságok ügyében.

Hírdetés

A lázadók gyakran átkelnek Mianmarba, azt követően, hogy támadást intéznek az indiai kormányerők ellen ezen a távoli területen.

Niamtov Koniak, egy helyi közösségi vezető szerint a megöltek szénbányászok voltak.

A kormányerők több tucatnyi etnikai lázadó csoporttal küzdenek India távoli északkeleti részén, amelyek követelései a független hazától az Indián belüli teljes autonómiáig terjednek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »