Az őrület nem ismer határokat

Az őrület nem ismer határokat

Rusvai Miklós több alkalommal hangot adott már azon véleményének, hogy aki nincs beoltva, tulajdonképpen közvetlen életveszélyben van. Maga Orbán Viktor is erősen erre utaló kijelentéseket tett, tehát, hogy az oltatlanok nagy valószínűséggel meg fognak halni. Bár, ha megnézzük a hivatalos halálozási rátákat, hogy mekkora világszerte, ez a kijelentés inkább tűnt egy fenyegetésnek…

Mindenesetre egészen döbbenetes, hogy milyen hatást tud kiváltani a média által felfújt hisztéria, nem eltagadva a vírus létét (sohasem erről volt szó), de ami körülötte van, arra nincs jobb szó: koronaőrület. És bizony a rettegésnek egészen durva esetei is lehetnek.

Egy ilyen történt, mégpedig éppen nálunk, Magyarországon.

Öngyilkosságot követett el egy fiatal férfi csütörtökön délután a megyei kórházban. A zaol.hu információi szerint a kórház covid-pulmonológiai osztályra felvett, harmincas éveiben járó, zalaegerszegi illetőségű férfi az épület harmadik emeletéről kivetette magát, és meghalt.

Hírdetés

Állítólag a páciens a covidfertőzés hallatán esett pánikba, tettében próbálták megakadályozni, de sikertelenül. A történtekről a kórháztól kértük tájékoztatást, amint ez megérkezik, frissítjük hírünket. Az már megerősített információ, hogy a tragédia körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja.

Egy ilyen tragédia után az ember gondolkodik, hogyan közelítsen, hogyan fogalmazzon, hogy az a lehető legmegfelelőbb legyen. Nyilván a hír kapcsán akadnak tényezők, amelyeket nem tudhatunk biztosan. A cikk nem említi, ezért feltételezhetjük, hogy komolyabb betegsége nem volt, ami ezt a pánikba esést indokolta volna, ezért elég valószínű, hogy mentálisan komoly gondjai lehettek a szerencsétlenül járt embernek, ha egy ilyen hír ezt váltotta ki.

Hogy ezek a mentális problémák mennyire voltak úgymond adva, akár már születésétől fogva, és mennyit tett rá az a koronaőrület, amelyet viszont a média és a kormány kreált, nos, az az igazán jó és fontos kérdés!

Mert amikor folyamatosan csúcsra van járatva a rémisztgetés, hogy aki nincs beoltva, az 100 százalék, hogy meghal, egy labilisabb állapotú emberben ez így csapódhat le. De számolnunk kell azzal az eshetőséggel is, hogy bizony, be volt oltva, az ő sajnálatosan torz nézőpontjából így is „érthető” a pánik, hiszen Orbán Viktor azt mondta, az oltottakról lepattan a vírus, az egy golyóálló mellény…

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »