Erre tesz legalábbis javaslatot Budakalász. A konszenzusosnak szánt ajánlat három alternatív útvonalat is tartalmaz a parti vonalvezetés helyett Budakalász területén. Ezzel megy a város Révész Máriuszhoz, aki a kormány részéről felelhet a projektért.
Évek óta konfliktus övezte a Budakalász közigazgatási területén a Duna parton megépített EuroVelo 6-os bringaútszakaszt. A festői helyen egy keskeny úton kellett, hogy osztozzanak a sétálók, a futók, a hobbi és a közlekedési célú kerékpárosok, és egy rövidebb rész még az autóforgalom elől sem volt elzárva.
A helyszínre egy mindenszentek éjszakáján történt rongálás irányította rá az országos közfigyelmet: Kánya Tamás land art művész évek óta csinosítgatta, szépítgette a Lupa-tó és a Duna közti árnyas sétányon természetes anyagokból, facsonkokra épült, népszerű installációját, ennek fejlesztése épp egy-két nappal korábban ért véget, a korábbinál még több embert azonnal odavonzva. November 2-án Kánya Tamás viszont arról számolt be, hogy valakik helyrehozhatatlan károkat okoztak a mesevilágban, a figurák szétdobálva, a „falu” gyakorlatilag megsemmisítve.
Mint írtuk, ez a helyszín egyébként is sok embert vonzott, ezért az útvonal különböző célú használói sokszor keveredtek egymással konfliktusba, mert nem fértek el, ezen kívül a közvetlen közelben lakók közül is lehetett, akiket zavart az állandóan ott sündörgő sok ember, holott a hely korábban az édeni nyugalmat áraszthatta.
Egy szó, mint száz, mivel az EuroVelo 6-os kerékpárút – amely Tahitótfalutól déli irányban egészen Budapest déli csücskéig fontos, egybefüggő kerékpáros tengely – is éppen ugyanezen a helyen vezet, a forgalomterhelés csökkentésére Budakalász leporolta korábbi javaslatát, és kedden az alábbit ajánlotta: tehermentesítsék legalább a kerékpáros forgalom alól a kalászi – lupai – Duna-partot!
„A balesetveszélyes helyzetek komolyságát és a megoldásra váró konfliktusok mértékét jól mutatja az ártéri szakaszon felépített népszerű természetközeli installáció vandál szétverése. Az ártéri szakaszon a nagy sebességgel közlekedő kerékpárosok és az ugyanott gyalogosan sétálók egyidejű jelenléte miatt Manófalva nélkül is jelentős a balesetveszély. A part üdülőterületi szakaszán, a Duna sétányon még több a konfliktushelyzet: itt a helyben lakók is rendszeresen szembesülnek a vegyes használat – bringások, helyben lakók, autósok, futók, gyalogosok, kutyát sétáltatók, babakocsival közlekedők stb. – miatti feszültségekkel” – sorolja a közlés, amely kitér rá, hogy tavaly ugyanez az államtitkársághoz fordulás már egyszer megtörtént; a part menti sétányt külön kell választani a „bringasztrádától”.
A polgármester levele most már konkrét találkozót sürget az ügyben, a találkozóra pedig alternatív útvonaljavaslatokat is visz a városatya, mert hiába vannak jelzések, felfestések, táblák, hogy kinek mit szabad ott és mit nem, a hely akkora, amekkora, el sem lehet várni, hogy ennyi ember jelenlétében rend és biztonság legyen.
Az útvonaljavaslattal kapcsolatban Budakalász vezetője külön rámutatott, hogy már 2019-ben készen voltak a javaslatok arra, hogy az akkor még meg nem épített parti kerékpárutat „beljebb” létesítsék – mivel borítékolhatónak tartották a konfliktusokat a helyszínen –, de az új helyzetben újra papírra vetették a helyet, arról nem is szólva, hogy a dunai árvizek miatt sokszor hetekre egyébként is le kell zárni ezt a partszakaszt, és akkor más utak után kell nézniük a kerékpárosoknak is.
Ennek megfelelően a javaslat a következő (a kép baloldalát elhagyva Budapest felé, jobboldalát elhagyva Szentendre felé lehet továbbmenni), fehérrel a jelenlegi kerékpárút, sárgával a problematikus szakasz, egyéb színekkel prioritási sorrendben az egyéb lehetőségek:
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »




