Akadnak olyan települések Mianmarban, ahol már a muszlimokkal való házasságot is tiltják, és ha akár csak egy idegen is érkezik, máris dzsihádtól tartanak. Úgy tűnik, kerülhet Nobel-békedíjas politikusnő is az ország élére, ám ez a rohingyákon nem fog segíteni.
„Muszlimok nem tartózkodhatnak éjjel az utcákon. Muszlimok nem vehetnek ki házakat. Tilos muszlimokkal házasságot kötni.” Nem, nem a zsidótörvényeket forgatta ki valaki a muszlimok mai helyzetét a zsidók harmincas évekbeli üldöztetéséhez hasonlítva: az említett mondatok napjainkban lettek kifüggesztve a mianmari Thaungtan községben. A figyelmeztetést a The Guardian szerint márciusban rakták ki a település buddhista lakói, akik már többször is egyértelművé tették, hogy a muszlimokat nem látják szívesen. Példájukat átvették más települések is: a brit lap szerint ezek az esetek jól példázzák azt a terjedő vallási türelmetlenséget, amely Mianmar születőben lévő demokráciáját veszélyeztetik.
Szólt, hogy ne rohingyázzanak
Mert hogy a katonai irányítás évtizedei után Mianmar épp csak most venne új irányt: Ang Szán Szu Csí április hatodikán foglalta el az ekkor létrehozott államtanácsosi pozíciót az országban. A volt brit gyarmaton a tavaly november 8-án tartott választáson győzött Csí és szervezete, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD), a törvényhozás mindkét házában abszolút többséget szerezve. A Nobel-békedíjas Szu Csí akkor arról beszélt, hogy lehetővé válik a demokratikus újrakezdés az ázsiai országban, ahol 1962 óta őrizte puccsal megszerzett hatalmát a hadsereg. Az NLD 1990-ben már nyert parlamenti választást az országban, de akkor az eredményt a katonai vezetés érvénytelenítette, Szu Csí pedig hosszú évekre házi őrizetbe került.
A tavalyi. elsöprő győzelme után elnökké mégsem válhatott: külön pozíciót hoztak számára létre arra hivatkozva, hogy 1999-ben elhunyt férje, Michael Aris, illetve két gyermeke brit állampolgár. (A mianmari alkotmány szerint nem lehet olyasvalaki államfő, akinek közvetlen rokonai vagy leszármazottai közt külföldi állampolgárok vannak.) Az elnök március 30. óta Htin Kyaw (elődje, a 2011 és 2016 közt az ország élén álló Thein Sein volt az első, akit demokratikus módon választottak meg), Szu Csí viszont az államtanácsosi pozíció mellett több minisztérium vezetését is megkapta a kormányban, és egyben de facto miniszterelnöknek is tekinthető.
Burmának, azaz Mianmarnak két alkalommal volt korábban elnöke, 1988 és 2011 között viszont nem, és csupán a katonai vezetés irányított. Aztán miután megszüntették az üzemanyag-támogatást, 2007 közepén tüntetések kezdődtek: diákok, politikai aktivisták és buddhista szerzetesek részvételével lezajlott a Sáfrány Forradalom. A hatalom visszavágott, így számos halálos áldozattal jártak a demonstrációk, sokakat pedig bebörtönöztek, a változás viszont elkerülhetetlen volt.
Ennek ellenére fontos intézmények maradtak a katonaság kezében, és az elmúlt hónapokban a nacionalizmus is éledezőben van az országban. Ennek nyomán vonultak a múlt hónapban sokan a yangoni amerikai nagykövetség elé, követelve, hogy a diplomaták ne használják a rohingya kifejezést azon muszlimokra, akik Nyugat-Mianmar táboraiba szorultak.
Az ENSZ által 2016. május 3-án kiadott felvétel egy tűz martalékává vált rohingya táborról a mianmari Rakhina államban, ahol a tűzvész 450 család menedékhelyét pusztította el Fotó: OCHA / Europress/AFP
Új hazát akartak, hontalanná váltak
A Guardian sok milliónyi ilyen rohingyáról ír, de pontos számukat nehéz lenne meghatározni. A BBC egy 2015-ös riportja 1,3 millió olyan rohingyáról tesz említést, akik Mianmarban élnek, de nem burmai állampolgárok, és minden alapvető jogukban korlátozzák őket. Hivatalosan tulajdonképpen nem léteznek: bár 1948 és 1962 között Burma etnikai kisebbségként ismerte el a rohingyákat, a katonai junta hatalomra kerülésével ez megváltozott, és egy 1982-ben életbe lépett új állampolgársági törvénnyel gyakorlatilag hontalanokká váltak. A kormányzat szerint arról van szó, hogy sok migráns egyszerűen azért vallja magát az etnikai kisebbséghez tartozónak, hogy így szerezzen mianmari állampolgárságot.
Az ellenségeskedés egyébként még a negyvenes évekre nyúlik vissza: ekkor a nyugat-burmai rohingya muszlimok szeparatista mozgalmat szerveztek, hogy Kelet-Pakisztánhoz (később Banglades) csatlakoztassák az országrészt. A szeparatista mozgalmat igazából a katonai junta hadjáratai törték le a 60-as és 70-es években.
A rohingyák nagy része ma a Mianmaron belüli Rakhine államban, táborokban él nyomorúságos körülmények között, és gyakoriak a halálos összecsapások köztük és a buddhisták között. Pedig muszlimok már a XVI. század óta élnek itt. A brit lap beszámolója szerint a szerzetesek olykor a buddhizmus védelmének ürügyén a muszlimok ellen hergelik a falvak lakóit, akiknek dühe néha akkor is az idegenek ellen fordul, ha az illetők nem is muszlimok.
A buddhista nacionalisták tehát ragaszkodnak ahhoz, hogy egyszerűen illegális bevándorlókról van szó, főként Bangladesből. Az ellenük felkorbácsolt indulatok gyakran vezetnek pogromokhoz, ez volt az oka a 2015 januárjában kirobbant migránsválságnak is, amikor több ezer rohingya próbált meg csempészhajókon Malajziába és Indonéziába jutni, sokan közülük pedig nemzetközi vizeken, az otthagyott hajókon ragadtak.
Hajón ragadt rohingya menekültek halásszák ki a thaiföldi légierő nekik ledobott élelmiszercsomagjait a vízből 2015 májusában az Andamán-tengeren Fotó: Cristophe Archambault / Europress/AFP
Szu Csí pártja sincs oda értük
A jelentős számú muszlim kisebbség helyzete az eddigi évtizedekben sem volt könnyű, és úgy tűnik, ezen a Nobel-békedíjas Szu Csí kormánya sem szeretne változtatni. Sőt, az államtanácsos adminisztrációja is felszólította korábban az amerikai diplomatákat: ne nevezzék rohingyáknak az üldözött muszlimokat. Scot Marciel nagykövet viszont május elején leszögezte: az Egyesült Államok által vallott alapértékek és a normál nemzetközi gyakorlat szerint a közösségeknek mindenhol joguk van ahhoz, hogy eldöntsék, hogy nevezik őket.
Szu Csí pártja támogatóinak egy része nincs oda a rohingyákért, ő pedig láthatóan nem kíván szavazatokat veszteni a muszlim kisebbség kedvéért. Mianmar változatlanul nem ismeri el etnikai csoportként a rohingyákat, és állampolgárságot sem biztosít számukra – nem mondható tehát, hogy az egyes településen kifüggesztett tiltások a kezdetet jelentenék. De könnyen lehet, hogy egyáltalán nem e riasztó folyamat végét.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
