Az ország, ahol tényleg voltak gázkamrák a világháború alatt, és faji alapon választották ki a "szerencsés nyerteseket"

A második világháború alatt mintegy 60 ezer ember vett részt az amerikai hadsereg által végrehajtott vegyifegyver-kísérletekben. Bár az amerikai védelmi minisztérium korábban már elismerte, hogy valóban zajlottak ilyen tesztek a háború alatt, csak nemrég derült ki, hogy a katonákat faji alapon válogatták szét. Az embertelen kísérletek gyakran egész életükre kiható egészségkárosodást okoztak a tesztalanyoknak.

Színesbőrűeket a frontvonalba!

Amikor a tisztek a gázkamrába vezették a katonákat, senki sem panaszkodott. Néhány másodperc múlva csöveken keresztül a mustárgáz és egy hasonló vegyület, a hólyaghúzó harci gáz keverékéből álló gázfelhőt engedtek rájuk. "Úgy érezted magad, mintha égnél. A srácok sikoltozni és üvöltözni kezdtek, és megpróbáltak kitörni a kamrából. Néhányan el is ájultak. Amikor végre kiengedtek minket, a fiúk már nagyon rossz bőrben voltak" – emlékszik vissza a 93 éves Rollins Edwards a megpróbáltatásokra.

Edwards egyike volt annak a második világháború alatt az amerikai hadseregbe besorozott 60 ezer katonának, akiket arra választottak ki, hogy egy szigorúan titkos projekt keretein belül a harci gázok katonákra gyakorolt hatását teszteljék.

Bár a Pentagon 1991-ben elismerte, hogy valóban hajtottak végre ilyen kísérleteket a második világháború alatt, hivatalosan eddig még senki sem ismerte be, hogy a kísérleti alanyokat faji alapon válogatták szét. 2008-ban Susan Smith, az Albertai Egyetem kutatója tárt fel részleteket a faji alapon végzett tesztekről, de tanulmánya nem kapott túlzottan nagy médiafigyelmet.

Mint írta, a Puerto Rico-ikat annak reményében tesztelték, hogy megtalálják a harci gázokra legjobban reagáló katonákat, akiket aztán az első vonalakba küldhetnek a fehérek helyett. A kísérletek során a fehér alanyok képezték a kontrollcsoportot. Az ő reakcióikat tekintették "normálisnak", amelyeket összehasonlítottak a kisebbségi csoportok eredményeivel.

Van, akit a harcigáztesztek a hírhedt tuskegee-i szifiliszkísérletre emlékeztetnek, amelynek során az amerikai kormány által megbízott tudósok – ígéretük ellenére – nem részesítették megfelelő egészségügyi kezelésben a kísérletbe bevont alabamai néger  földműveseket, hogy így tanulmányozhassák a szifilisz élettani hatásait.

Saját japán származású állampolgáraikat sem kímélték

Mint azonban az amerikai National Public Radio médiavállalat nemrég folytatott kutatásából kiderült, a tesztek nemcsak feketéket és Puerto Rico-ikat, hanem japán származású amerikaiakat is érintettek. Utóbbiak bevonásával azt szerették volna megvizsgálni, milyen hatással lehet a harci gázok bevetése az ellenséges japán erőkre.

Hírdetés

A kísérletek a legnagyobb titokban zajlottak, és természetesen semmi nyomuk nem maradt a tesztalanyok katonai nyilvántartási dokumentumaiban. Az érintettek nem részesültek orvosi kezelésben, és ha nem akarták megkockáztatni, hogy katonai börtönbe kerüljenek, vagy elbocsássák őket a hadseregtől, titokban kellett tartaniuk, hogy min mentek keresztül.

A kísérleteknek három típusuk volt. Az egyikben folyékony mustárgázvegyületet öntöttek a tesztalanyok bőrére, emellett előfordult, hogy az érintetteket a szabadban, szimulált harc közben tették ki a harci gázok hatásainak, és volt, hogy a már említett kamrákba engedték be a veszélyes anyagokat.

Befőttesüvegbe gyűjtött bőrdarabok

A csendes-óceáni hadszíntéren található szigetekéhez hasonló éghajlata miatt kiválasztott panamai San José szigetén több mint 100 kísérlet zajlott a második világháború alatt. A tesztek egyik Puerto Rico-i születésű alanya, a 95 éves Juan Lopez Negron elmondta, hogy őt és társait kiküldték a dzsungelbe, majd amerikai katonai repülőkről mustárgázt szórtak szét a területen. "Nekünk volt egyenruhánk, amely megvédett minket, az állatoknak viszont nem. Minden nyúl meghalt" – emlékezett vissza Negron.

A mustárgáz másodperceken belül kárt okoz a DNS-ben, fájdalmas vízhólyagok és égési sérülések keletkeznek tőle a bőrön, egyes esetekben pedig életveszélyes betegségek, többek között asztma, leukémia, bőrrák és tüdőtágulás kialakulásához is hozzájárulhat.

Edwards elmondta, hogy a vegyületek gyakorlatilag lenyúzták a bőrt a kezéről. Az ellenszegülés azonban elképzelhetetlen volt, különösen egy fekete katona számára. Edwards folyamatosan vakarja a lábait és a kezeit, és még 70 évvel később is gyakran jelentkeznek kiütések a bőrének azokon a részein, amelyek megsérültek a kísérletek következtében. Az egykori katona egy befőttesüvegbe gyűjti a lepattogzott bőrdarabokat, hogy bebizonyítsa az embereknek, milyen borzalmakat volt kénytelen átélni.

Voltak azonban, akik Edwardstól eltérően nem szerettek beszélni megpróbáltatásaikról. Egy alkalommal a tizenéves David Bessho a nappali egyik falán díszelgő elismeréséről kérdezte apját, Louis Besshót. A többi közül kilógó emléklap az apa vegyifegyver-kísérletekben való részvételéről szólt. A kitüntetéshez egy hosszú listát is csatoltak, amelyen a teszteken részt vevők neveit sorolták fel.

Louis Bessho neve a dokumentum tizedik oldalán tűnt fel, ám innentől kezdve feltűnően sok lett a hasonló hangzású név: Tanamachi, Kawasaki, Higashi, Sasaki. Egymás után több mint 36 japán származású amerikait soroltak fel a listán. Louis Bessho aznap este mondta el fiának, hogy az amerikaiak arra voltak kíváncsiak, milyen hatással vannak a japánokra a harci gázok.

Az amerikai védelmi minisztérium által az 1990-es években nyilvánosságra hozott anyagokból kiderült, hogy az amerikaiak a mustárgáz japánok ellen történő bevetését tervezték. Azzal számoltak, hogy bevetésével akár 5 millió embert is megölhetnek.

Egy japán származású amerikai özvegy, Susan Matsumoto elmondta, hogy 2004-ben elhunyt férje, Tom azért fogadta el a kísérletekben való részvételt, mert úgy gondolta, így bebizonyíthatja, hogy rendes amerikai állampolgár. Az özvegy hozzátette, hogy a háború alatt FBI-ügynökök látogatták meg a családot, és arra kényszerítették őket, hogy égessék el japán könyveiket és lemezeiket, így bizonyítva, hogy lojálisak új hazájukhoz. Később egy arkansasi internálótáborba hurcolták őket.

Férje ennek ellenére szerette Amerikát. Az országhoz való viszonyára jellemző, hogy feleségétől egy alkalommal megkérdezte: "Hol találsz még egy ilyen helyet, ahol ennyire szabad lehetsz?"…

(Múlt-kor nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »