Az oroszoknak kell az INA?

Kimondta a Nemzetközi Választottbíróság, hogy a Mol nem korrupció révén szerezte meg 2009-ben a horvát olajcég, az INA irányítási jogait. Évek óta tart a vita, a horvátok nemzeti ügynek tekintik az INA sorsát, és szeretnék visszaszerezni az irányítást. Ebben segíthetett volna nekik egy számukra kedvező bírósági döntés. De a nemzetközi bíróság elutasította a beadványukat. Ezek után jelentette be a horvát miniszterelnök, hogy akkor inkább megveszik a Moltól az INA-részvényeket. A Mol nem zárkózik el a tárgyalások elől.

Több száz töltőállomás a tétje a Mol és a horvát kormány közötti több éves vitának, ami újabb fordulatot vett. A horvát miniszterelnök bejelentette: visszavásárolnák az INA-t a Moltól. Arról döntöttünk, hogy az INA visszakerül Horvátország tulajdonába. Erről személyesen tájékoztattam a magyar kormányt. Azért tájékoztatunk erről karácsony estéjén, mert ma értesültünk arról, hogy a Mol megnyerte a horvát állammal szembeni döntőbírósági eljárást Genfben – mondta szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Andrej Plenkovic miniszterelnök.

A horvát kormány 2014 elején nemzetközi bírósághoz fordult, azért, mert – szerinte – a magyar olajtársaság korrupció révén szerezte meg az INA irányítását és nem teljesítette azokat a beruházásokat, amit szerződésben vállalt. Így például nem korszerűsítette a rijekai és a sziszaki finomítót. A genfi bíróság azonban nem adott igazat a horvátoknak. Vagyis kimondta, hogy nem volt vesztegetés, és a részvényesi szerződést nem szegte meg a magyar olajcég. A Mol már korábbak közölte: ha nem látják őket szívesen, akkor eladják az INA-részvényeket. A cég vasárnap az M1 Híradójával tudatta: hivatalos megkeresést a horvát fél részéről egyelőre nem kapott a vállalat, de ahogy korábban, úgy a Mol most is nyitott az INA jövőjéről szóló tárgyalásokra.

A híradónak nyilatkozó energiapolitikai szakértő szerint a Mol már csak a két ország között meglévő feszültebb kapcsolatok miatt is előbb-utóbb megválik az INA-tól. A kérdés csak az, hogy mennyit kér majd a részvényekért.

Hírdetés

Drágább lesz

A Mol mindenképpen el fogja adni, mert a horvátok ehhez ragaszkodnak. És itt csak arról van szó, hogy a horvátok nyilván drágábban jutnak hozzá, mintha a pert megnyerték volna, ugyanis így ki kell fizetni a részvényeket. Míg, ha a pert megnyerik, akkor lehetett volna arra hivatkozni, hogy semmis az üzlet – mondta Lóránt Károly, energiapolitikai szakértő. 

Ugrosdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint bár a horvát politikusok az INA visszavételét nemzeti ügyként kezelik, de könnyen elképzelhető hogy, ha megkapják, újra eladják.

Szerintem itt lesz elég érdekes a sztori, mert folyamatosan szó van arról, hogy esetleg orosz befektetők vásárolnák meg az INA-t. Figyelembe véve azt, hogy Szerbiában az energiaszektorban Oroszország mennyire erős és mondjuk az Európai Unió részéről milyen fenntartásokkal kezelik jelen pillanatban az orosz befektetéseket, lehet, hogy okoz némi meglepetést a horvát kormánynak, hogy nem lesz annyira szabad keze ebben a történetben – mondta a szakember.

A kutató szerint sem az Európai Unió, sem pedig az Egyesült Államok nem érdekelt abban, hogy Oroszország most újabb energiaipari pozíciókat szerezzen Közép-Kelet-Európában.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »