„Az oroszok nem jöhetnek!” – Így szervez „békekonferenciát” a Nyugat

„Az oroszok nem jöhetnek!” – Így szervez „békekonferenciát” a Nyugat

Békekonferenciát szervez a következő hetekben Ukrajna és nyugati szövetségesei. A találkozóra Oroszország nem kapott meghívót – írja a The Wall Street Journal.

A konferenciát a tervek szerint még a július 11-i NATO-csúcs előtt szeretnék megtartani. A találkozót több európai ország vezetője is támogatja, köztük Emmanuel Macron francia elnök, aki szorgalmazza, hogy Oroszország, vagy a hozzá közel álló országok is részt vehessenek a rendezvényen.

Hírdetés

A szervezők viszont kitartanak amellett, hogy Oroszországot nem hívják meg.

Több európai diplomata, valamint Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője is azt nyilatkozta a The Wall Street Journalnak, hogy a találkozó célja a béke előmozdítása Kijev érdekeinek támogatásával.

„Az oroszok nem jöhetnek, de mindenki mást szívesen látunk” – jelentette ki az egyik diplomata.

Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint „Oroszországgal nem lehet tárgyalni addig, amíg orosz csapatok vannak Ukrajna területén”, és hozzátette, „nem fognak engedni Ukrajna területi integritásából”, idézi a Mandiner.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »