Az oroszok nem ciciznek, szórják bombákkal a terroristákat

Az orosz harci gépek az utóbbi huszonnégy órában 33 támadó repülést hajtottak végre az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen, megsemmisítve 32 célpontot – jelentette be csütörtökön Moszkvában Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy a felderítési adatok a dzsihadisták visszavonulását jelzik.

A hírügynökségek megállapítják, hogy a légicsapások száma az említett időszakban kevesebb mint a fele volt az előző napi bevetéseknek. A szóvivő maga is elismerte, hogy az orosz légierő mérsékelte légi támadásainak hevességét, mivel a szíriai kormányhadsereg sikeres offenzívába kezdett, s ezáltal módosult a frontvonal az IÁ és a hadsereg erői között.

Konasenkov elmondta: az orosz légierő fokozta felderítő tevékenységét, s ezek alapján megállapítható, hogy a dzsihadisták megkezdték a visszavonulást, új harci állásokat, illetve új fegyver- és lőszerutánpótlási vonalakat próbálva kiépíteni. A felderítési adatokat részben az Oroszország, Szíria, Irán és Irak által Bagdadban létrehozott kommunikációs központban dolgozzák fel – tette hozzá.

Moszkvában a napokban azt vetették az amerikaiak által vezetett koalíció szemére, hogy eddig még nem csatlakozott e központ munkájához.

A legutóbbi hadműveletek eredményeként az orosz harci gépek Damaszkusz tartományban megsemmisítettek egy OSA légvédelmi rakétarendszert, amelyet az IÁ harcosai korábban a szíriai kormányhadseregtől zsákmányoltak. Ugyanebben a tartományban az orosz légierő megsemmisített egy álcázott támaszpontot, amelyen három páncélozott jármű és nyolc terepjáró volt, ez utóbbiak nagy kaliberű géppuskával és aknavetővel voltak felszerelve.

Hírdetés

Hama tartományban a pilóta nélküli felderítő repülőgépek lokalizáltak egy rendkívül professzionális módon álcázott tüzérségi üteget, amelyet az orosz légierő meg is semmisített. Az álcázást módja alapján megállapítható – mondta a szóvivő -, hogy a dzsihadisták soraiban igazi profik is vannak, akik jó katonai felkészítést kaptak.

Aleppó tartományban az IÁ egyik parancsnoki központjára mértek csapást, amely egy kétemeletes épületben volt berendezve. Idlíb tartományban eltaláltak egy olyan üzemet, amelyben taposóaknákat gyártottak, s amelyet a találat után a benne lévő robbanóanyagok a levegőbe repítettek.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport korábban arról adott jelentést, hogy az orosz légierő a csütörtökön indult offenzíva keretében 15 légicsapást hajtott végre a térségben, a támadásokban tízen haltak meg, köztük hat felkelő.

Az orosz állami televízió és egy nem kormányzati szervezet korábbi bejelentése szerint a szíriai hadsereg az orosz légierő támogatásával kiterjesztette csütörtökön a felkelők elleni offenzívát az ország középső részén található Homsz tartományra.

Egy katonai forrás csütörtökön az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a Homsz tartományban folyó műveletek „stratégiailag kapcsolódnak” a szomszédos Hama tartományban zajló offenzívához. „A műveletek addig folytatódnak, amíg nem sikerül biztonságot teremteni Homsz északi részén és elvágni a hamai és homszi felkelők közötti kapcsolatot.”


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »