Az oroszok már Trumpnál kuncsorognak

Az oroszok már Trumpnál kuncsorognak

Donald Trump amerikai elnökké választásától sokat várnak az oroszok, legalábbis ez derül ki abból az interjúból, amit Vlagyimir Putyin jobb kezével és sajtósával, Dimitrij Peszkovval készített az AP hírügynökség. A CNN szemléje szerint a politikus arról beszél, hogy remélik, az új republikánus elnökkel sikerülhet javítani az orosz-amerikai kapcsolatokon, mert Trump és az orosz állmafő sok dologban hasonlít.

Peszkov elmondta, hogy bár kapcsolatba léptek a milliárdos ingatlanmágnás és valóságshow-hős stábjával a kampány alatt, nem segítették más módon. Például visszautasította, hogy az orosz kormánynak és titkosszolgálatnak köze lenne a Demokrata Párt emailjeinek feltöréséhez.

Hírdetés

 Ő egy erős elkötelezettje annak az elképzelésnek, hogy jó kapcsolat legyen a két ország között, mivel közös felelősségünk a világ stratégiai egyensúlyának és biztonságának fenntartása – mondta Peskov, aki kifejtette, hogy leginkább a globális terrorizmusban kell együtt működniük.

Peszkov szerint az idei kampányban meglepő volt, hogy Oroszországról nem a szokásos módon beszéltek az elnökválasztási kampányban. Míg a szóvivő szerint általában az orosz kormányt stromfolják és áldozata csak az eseményeknek, addig idén üde változás volt, hogy Donald Trump példaként hozta fel Vlagyimir Putyint, erőskezű vezetőként beszélt róla.

Putyin bizalmasa elmondta, hogy számukra a bizalomépítés fontos eleme lehetne, ha Trump visszahívná a NATO erőit Kelet-Európában az orosz határ közeléből. Ez afféle détente-hoz (enyhüléshez) vezetne Európában – idézi Peszkovot az MTI, aki szerint a NATO izmai egyre terjedelmesebbek, és egyre közelebb húzódnak Oroszországhoz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »