Az oroszok már elfoglalták Avgyijivkát, de három második város ellen is felvonultak

Az oroszok már elfoglalták Avgyijivkát, de három második város ellen is felvonultak

Szombatra virradóra az ukrán haderők új főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij bejelentette, hogy feladják Avgyijivka városát és védhetőbb pozícióban vonulnak vissza. A szakértők szerint tisztán katonai szempontból ez volt a megfelelő lépés, mert csak súlyos véráldozatok árán tudták volna még tartani a települést – és Ukrajnának rövidtávon nagyobb szüksége van a katonákra, mint az oroszoknak. Avgyijivka bevételét vasárnap reggel megerősítették az oroszok hivatalosan is. A jelentések szerint azonban rögtön újabb három település ellen vonult fel az orosz haderő. A nyomás tehát egyáltalán nem csökken Ukrajnán.

Avgyijivka kapcsán fontos megjegyezni, hogy kiszivárgó, de meg nem erősített információk szerint a városban olyan tarthatatlan volt a helyzet, hogy az ukrán katonáknak a sebesültek egy részét sem sikerült kimenekíteniük. Az információ lehet orosz propaganda is, de a nyugati lapok beszámolói szerint eddig is órákba telt, mire egy sebesülthöz eljutottak a szanitécek az avgyijivkai fronton, így nem lenne meglepő, ha lennének olyan katonák, akiket nem tudtak kimenekíteni.

Hírdetés

Ez azért fontos információ, mert nagyban ronthatja a hadsereg morálját. A katonáknak azzal a tudattal kellene folytatni a harcot, hogy sebesülés esetén csak minimális esélyük lenne a túlélésre.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »