Az oroszok Kínával fognának össze az amerikai hegemóniával szemben

Az oroszok Kínával fognának össze az amerikai hegemóniával szemben

Magas szintű kínai-orosz együttműködést sürgetett az „amerikai hegemóniával” szemben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki kínai látogatása előtt nyilatkozott a kínai sajtónak videolinken keresztül.

Lavrov hétfőn kezdi meg kétnapos látogatását Kínában,

ahol egyebek mellett részt vesz a két ország közötti, a jószomszédi viszonyról és baráti együttműködésről szóló megállapodás aláírásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Az orosz külügyi tárca vezetője azt mondta:

a nemzetközi helyzet jelentős változásokon megy keresztül, melyek során a gazdaság, pénzügy és politikai befolyás új központjai válnak egyre erősebbé.

Hírdetés

Ezeket az objektív fejleményeket, amelyek egy valóban többpólusú és demokratikus világ kialakulásához vezetnek, hátráltatják a nyugati országok, különösképpen az Egyesült Államok

– fogalmazott.

Lavrov úgy vélekedett, hogy

Oroszország és Kína elsődleges feladata a magas szintű együttműködésük megerősítése, melynek révén közösen mozdíthatják elő a többpólusú globális fejlődést és a regionális integrációt, miközben méltányos, demokratikus és stabil nemzetközi és regionális rendet biztosíthatnak.

Az orosz külügyminiszter úgy értékelte, hogy az orosz-kínai kapcsolatok történelmi csúcson állnak, „mentesek az ideológiai gátaktól”, valamint nincsenek kihegyezve egyetlen harmadik országgal szemben sem.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »