Az oroszok igazából az Iszlám Államot támogatják?

A brit külügyminiszter szerint a Szíriában végrehajtott orosz légitámadások többsége továbbra is a mérsékelt szíriai ellenzék állásait éri, és így az Iszlám Állam terrorszervezetet segíti.

Philip Hammond, aki szerdán a londoni alsóházban tartott tájékoztatót a képviselőknek a szíriai helyzetről, kijelentette: az orosz légierő az elmúlt két hétben is a szíriai ellenzék erőit támadta a Homsz és Aleppó városok közötti térségben, valamint Szíria északi területein. Hammond szerint ez lehetővé tette az Iszlám Állam előrenyomulását ezeken a területeken.

Nagy-Britannia szövetségeseivel, köztük az Egyesült Államokkal együtt minden lehetséges alkalommal igyekszik rábírni az oroszokat arra, hogy tűzerejüket kizárólag az Iszlám Állam egységeire összpontosítsák. Elfogadhatatlan, hogy az orosz hadműveletek a szíriai ellenzéket gyengítik, és ezzel az Iszlám Államnak kedveznek, miközben Oroszország azt állítja, hogy az Iszlám Állam ellen harcol – mondta a brit politikus.

Hírdetés

Az olajkitermelés célkeresztben

A Szíriában végrehajtott brit légi hadműveletekről Hammond elmondta, hogy elsősorban az Iszlám Állam ellenőrizte területek olajkitermelő létesítményeire koncentrálnak, mivel szakértők szerint ezek az olajmezők adják a terrorcsoport bevételeinek 40 százalékát.

A Financial Times éppen szerdán közölt feltáró riportja szerint az Iszlám Állam az elmúlt egy évben 900 millió dollár jövedelemre tett szert az ellenőrzése alatt álló területeken kitermelt nyersolaj eladásából, valamint a lakosságra kivetett adókból és az elkobzott javak értékesítéséből. A londoni gazdasági napilap helyi forrásokat és nyugati hírszerzési szakértőket idéző beszámolója szerint a terrorcsoport ebből az összegből 600 millió dollárt fordított hadigépezetének fejlesztésére, de a hadműveleteiben közvetlenül részes, jórészt külföldiekből álló fegyveres erő fenntartása csak 200-250 millió dollárba kerül évente.

A lap által idézett szakértők szerint az Iszlám Állam finanszírozási modellje van annyira rugalmas, hogy akár a bevételek meredek visszaesését is elviselje. A Rand Corporation nevű amerikai stratégiai kutatóműhely egyik vezető elemzője a Financial Timesnak azt mondta, hogy az Iszlám Állam csak az általa felhalmozott tartalékokból akár három éven át is folytathatja tevékenységét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »