Az oroszok fegyvert és pénzt kérhettek Kínától

Az oroszok fegyvert és pénzt kérhettek Kínától

Oroszország hadfelszerelést kért Kínától a február 24-én indult ukrajnai invázióját követően – jelentették vasárnap amerikai lapok. A Financial Times és a Washington Post az Egyesült Államok meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva hozta ezt az értesülést.

Az idézett illetékes ugyanakkor nem számolt be arról, hogy milyen jellegű fegyverzetről volt szó, illetve, mi volt Peking válasza a kérésre.

Moszkva állítólag gazdasági támogatást is kért a nyugati szankciók ellensúlyozására.

Liu Peng-ju, Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője a Reuters globális hírügynökségnek az értesülést firtató megkeresésére azzal válaszolt, hogy „sosem hallott erről”.

Hírdetés

Mint mondta, Peking fő törekvése, hogy a valóban meghökkentő ukrajnai feszült helyzet ne kerüljön ki az ellenőrzés alól. Mindezzel összefüggésben hírügynökségek felidézik, hogy Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn fog Rómában találkozni Jang Csie-csivel, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetőjével.

Sullivan óva intette Kínát, hogy minden bizonnyal következményekkel kell számolnia, ha segít Oroszországnak a nyugati szankciók kijátszásában.

Az orosz hatóságok által „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai beavatkozás és az ezt követő nyugati szankciók nyomán Moszkva és Peking szorosabbra fűzte együttműködését. Kína eddig nem ítélte el a támadást, bár a konfliktus tárgyalásos rendezését sürgeti.

MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »