Az oroszok azt állítják, hogy elfoglaltak egy kikötővárost

Az oroszok azt állítják, hogy elfoglaltak egy kikötővárost

Herszon ukrán kikötővárost teljesen ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg – jelentette be szerdán Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Konasenkov szerint a Dnyeper fekete-tengeri torkolatánál fekvő város polgári infrastruktúrája, életfenntartó létesítményei és a városi közlekedés a megszokott módon működnek, a városban élelmiszerből és alapvető cikkekből nincs hiány. A helyi hatóságokkal tárgyalások folynak a szociális infrastruktúra működésének fenntartásáról is.

A tábornok által ismertetett szerdai hadijelentés szerint a Moszkva által „különleges hadműveletnek” nevezett háború kezdete óta az orosz hadsereg az ukrán fegyveres erők katonai infrastruktúrájának 1502 objektumát semmisítette meg, köztük van az ukrán fegyveres erők 51 parancsnoki és kommunikációs csomópontja és 38 légvédelmi radarállomás.

Hírdetés

Elmondása szerint 47 repülőgépet a földön, 11-et pedig a levegőben semmisítettek meg. Az ukrán hadsereg, mint mondta, 472 harckocsit és más páncélozott harcjárművet, 62 rakéta-sorozatvetőt, 206 tüzérségi ágyút és aknavetőt, 336 speciális katonai járművet és 46 pilóta nélküli repülőgépet veszített.

Konasenkov azt mondta, hogy orosz fegyveres erők nagypontosságú fegyverrel csapást mértek az Ukrán Biztosági Szolgálat (SZBU) és a 72. információs-pszichológiai műveleti főközpont létesítményeire Kijevben, és megsemmisítették a tévétorony műsorszóró berendezését. Állítása szerint a csapás következtében lakóépületekben nem keletkezett kár.

Beszámolója szerint a helyi milíciák orosz tűztámogatással a luhanszki régióban 75, a donyeckiben pedig 58 kilométert haladtak előre, és nyolc újabb települést az ellenőrzésük alá vontak. Az orosz fegyveres erők elfoglalték Tokmak és Vasziljevka települést, az ukrán erők ott feladták az ellenállást, és önként letették a fegyvert.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »