Az oroszok atomerőművet telepítenének a Holdra

Oroszország és Kína azt fontolgatja, hogy 2033-35 között atomerőművet telepít a Holdra – mondta kedden Jurij Boriszov, az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz vezetője, írja a Reuters nyomán a Portfólió.

"Ma komolyan fontolgatunk egy olyan projektet – valahol 2033-2035 fordulóján -, amelynek keretében kínai kollégáinkkal közösen szállítunk és telepítünk egy energiaegységet a Hold felszínére" – mondta Boriszov.

Szerinte a napelemek nem lennének képesek elegendő áramot biztosítani a jövőbeli holdi települések ellátásához, míg az atomenergia képes lenne rá.

Hírdetés

"Ez egy nagyon komoly kihívás… ezt automatikus üzemmódban, emberek jelenléte nélkül kell végrehajtani" – mondta a lehetséges tervről.

Boriszov beszélt egy nukleáris meghajtású teherűrhajó építésére vonatkozó orosz tervekről is. Elmondta, hogy a projektet érintő minden technikai kérdést megoldottak, kivéve azt, hogy megoldást találjanak arra, hogyan hűtsék az atomreaktort.

Moszkva közölte, hogy további holdi küldetéseket indít, majd megvizsgálja egy közös orosz-kínai legénységgel ellátott küldetés, és akár egy holdi bázis lehetőségét.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »