Az orosz ügyészség azt állítja, hogy hatvan év után megoldották a Gyatlov-rejtélyt

Az orosz ügyészség azt állítja, hogy hatvan év után megoldották a Gyatlov-rejtélyt

Lavina következtében veszítette életétét 1959-ben a Szverdlovszki területen az Igor Gyatlov vezette kilencfős turistacsoport – közölte szombaton sajtótájékoztatóján az Uráli Szövetségi Járás főügyész-helyettese, Andrej Kurjakov, végleges magyarázatot adva a köztudatba Gyatlov-rejtélyként bevonult esetre.

Az elhunyt turisták „minden sérülése a lavinába került hegymászók sérüléseivel azonos jegyeket visel” – mondta Kurjakov.

Egy egyetemistákból álló kilencfős, Igor Gyatlov vezette turistacsoport az Urál északi részén, a Holatcsahl hegy közelében furcsa körülmények között halt meg. Az eredetileg tízfős csoportból öt fő az Uráli Műszaki Főiskola 4-5. évfolyamos diákja volt, hárman a főiskolát frissen végzett mérnökök, a csoport vezetője, Igor Gyatlov pedig a főiskola 5. évfolyamára járt. Egy további személy, a Kourovszkaja turistabázis hegyi túravezetője később csatlakozott a túrázókhoz. Sítalpon akartak megtenni 350 kilométeres utat két és fél hét alatt, hogy elérjenek két urali hegycsúcsot. Az emberpróbáló sítúrára a kommunista párt XXI kongresszusának tiszteletére vállalkoztak, de sosem tértek vissza.

Tavaly, 2019 februárjában, hatvan évvel a turisták titokzatos halála után a főügyészség bejelentette, hogy felülvizsgálja a Gyatlov-ügyet.

Kurjakov szerint az ellenőrzés során összehasonlító elemzésnek vetették alá a turisták sérüléseit. A turisták halálát – három ember kivételével – kihűlés okozta.

Hírdetés

A több mint hat évtizede történt esetet elemző a szakértők szerint a csoport – amely sítalpon indult útnak – lezúduló lavina miatt sietve elhagyta a sátrát. Nem estek pánikban, a sátortól mintegy ötven méterre távolodtak el, egy kősánchoz mentek, azt remélve, hogy védelmet nyújt nekik egy újabb lavinától. Egy idő után visszafordultak, de a rendkívüli rossz látási viszonyok miatt – legfeljebb 6-16 méteres lehetett a látótávolság – nem láthatták saját sátrukat, így eltévedtek. Harminc méter megtétele után egy cédrushoz értek, és tüzet gyújtottak. Másfél órára rá a tűz kialudt, és ketten szinte azonnal megfagytak a mínusz 40-45 Celsius-fokos fagyban. A csoport egy része megpróbált a nyomokat követve, kúszva visszatérni a sátorba, de ők is azonnal megfagytak, mihelyt elhagyták az erdőt, amely némelyest védte őket a fagyos széltől. A csoport másik négy tagja később ugyanabban az irányban indult el, de ők nem kúszva, hanem a havat tömörítve, bele mélyedve próbáltak haladni, aminek következtében elmozdult a három méter vastag hóréteg, elsodorta és maga alá temette őket. Az ő sérüléseiket a szakértők szerint a több tonnányi hó nyomása okozta, súlyos töréseket szenvedtek

Az ügyészség ezzel lezártnak tekinti a hatvanegy éve történt tragédia utáni nyomozást, amely Gyatlov-rejtélyként vonult be a köztudatba.

A furcsa körülmények között történt tömeghalál okát az elmúlt évtizedekben sokféleképpen próbálták magyarázni, egyesek azt állították, hogy szökött bűnözők támadtak rájuk, vagy a helyi lakosok végeztek velük, esetleg vita bontakozott ki közöttük, és egymás torkának estek, vagy állatok marcangolták szét őket.

Sci-fibe illő magyarázatok is születtek, elsősorban amiatt, mert szanaszét heverő a holttesteken furcsa sérülések voltak, hiányoztak egyes testrészek, és megmagyarázhatatlan elszíneződések voltak a bőrükön.

Az Urál északi részén fekvő Otortyen hegyet, ahol 1959 februárjában a turisták életüket vesztették, a csoport vezetőjéről Gyatlov-hágónak nevezték el.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »